Nesze!szer

A Hara'Punk egyik tulajdonosa, aki szerint a sör csajos ital is

2018. február 28.

 

uc_korszakalkotok_facebook_talents_1200x630_izvilag_harapunk.jpg

 

Az életem tele van kalanddal, azt kell mondjam. Amikor a Hara’Punk Brewing egyik tulajdonosával találkoztam, rájöttem, semmit nem tudok a sörről. Viszont annál érdekesebb téma. Simonfai Balázs is az egyik jelöltje az Unicredit Korszakalkotók programjának. És még azt is elmondta, igen, a baráti rendezvényeken már szinte megszokott, hogy egy-egy hordóval jelenik meg. 
 - A belvárosban találkoztunk, te merről jössz tulajdonképpen ezzel a nagy hátizsákkal?
- Budafokról, de most sokat kellett pakolnom, a Kék-túrára indulunk, ezért van nálam ennyi cucc. De az alap, a bázis, az Marcival a Harapunk. Gerilla sörfőzők vagyunk, ami azt jelenti, hogy nincsen saját sörfőzdénk, hanem meglévő főzdékben készítjük a söreinket, így az ide-oda rohangálás amúgy is az életünk része. Az első években még jellemzően egyszerre több helyen készítettünk a különféle söreinket, azóta mi is profibbá váltunk, most szinte minden esetben Kőbányán, a Mad Scinetistben főzünk. Érdekes hely egyébként, a régi Dreher sörgyárban van az üzem, másik 3 kis főzde társaság. 

Na, és én ezt soha nem tudtam, hogy ott van egy ilyen? Mindenki csak a Drehert ismeri, aki arra lakik.

- Igen, van. Ennek az egyesülésnek Főzdepark a neve. A hatalmas gyárépületben nyílt 4 újhullámos főzde alkotja, illetve a nálunk főző, hozzánk hasonló gerilla sörfőző csapatok. Függetlenek.  De közös valahogy az egész. Olyan, mint egy keltetőgép. Őrült tudósok a sör körül. 

- Végtelenül érdekel, hogyan is lesz valaki sörfőző. Felénk kevés volt a családban...

- Teljesen véletlenül. Kicsi koromtól szerettem főzni, főzőcskézni. A Pázmányra jártam, amikor egy reggel úgy keltem: én sört akarok főzni. Tehát reggel a buszon megkérdeztem a haveromat, Marcit: te, akarsz velem sört főzni? Persze, mondta ő, aki programoz nyelvésznek tanult, én pedig filmtörténésznek. Az első sörünk négy liternyi lett. Először a haverjaink itták, aztán a családunk. És irtó jól szórakoztunk. Recepteket készítettünk, élveztük. Aztán egyszer úgy gondoltuk: megmutatjuk egy profinak is. A profi jó fej volt és segítőkész. Azt mondta: ez jó és megkérdezte: nem akarunk-e sokat főzni? Nem értettük.. 12 literre gondolhat vajon? Aztán kiderült, hogy van egy olyan jó fej sörfőző mester, akinél le tudunk főzni egy nagyobb adagot.  Nem tudtuk, hogy létezik ilyen. Akkoriban ez nem volt ismer. Becsöngettünk és újra nyitott kapukat döngettünk. És főzésbe kezdtünk, valahogy elindultunk. Persze úgy, hogy folyamatosan tanultunk magunkról, a sörről. 

- Hogy áll össze egy sörfőző egy napja? Nyilván nem arra gondolok, hogy felkelsz és legurítasz egy korsóval..

Vegyesen. De minden a sör körül forog nálunk. Egyrészt a Hara'Punk Brewing életét szervervezzük, melynek része a marketing, a különféle kocsmákkal és éttermekkel való kapcsolattartás, a főzések és a szállítás szervezése, illetve természetesen a kísérletezés is. A recept-tervezést imádom igazán. Olyankor a nulláról találunk ki egy új sört. Végig ízekről, illatokról megy a diskurzus, ami az egyik legfőbb oka annak, hogy szeretjük ezt az egészet csinálni. Ahogy fejlődünk folyamatosan tanulunk és rájövünk hogy egyre kevesebbet tudunk. Ettől viszont csak még kíváncsibbak vagyunk. A tanítás is nagy szerelmünk. Már majdnem hat éve hogy megnyitottuk egy házisörfőző iskolát, a Brew!Stúdiót. Van olyan, ki nálunk tanult és már gerilla sörfőző lett. 



- Jó, neked melyik a kedvenc söröd?
- Ha most belenéznél a hátizsákomba, akkor abban bizony bort találnál. Az Unicredites programban  nagyon jóba lettünk Losonci Bálinttal és az ő borát viszem túrázni. Egyébként azért szoktam sörözni is.  Ha valami különleges, érdekes. A cél, hogy  meglegyen az egyensúly. Az újhullámos sörfőzést érdemes leválasztani a klasszikus német-
cseh vonalról. Bármit használhatunk gyakorlatilag, csak az egyensúlyt találjuk meg.  Nem szorul határok közé.A Papap O'Hara az egyik olyan sörünk amire büszke vagyok. Ezzel debütáltunk még 2011-ben. Igazság szerint az összes sörünket szeretem, mert a saját szájízünk szerint rakjuk össze az összes receptünket. 

 A Hara'Punkra ITT tudtok szavazni, egészségetekre!


- Mire fordítanátok a nyereményt?

- A technológiai fejlesztéssel szeretnénk haladni, hogy lenyomjuk kicsit a költségeket. Nagyon nagy az olló a minőségi és a nagyipari sörök között. A gyári sörök elképesztően olcsóak, a kisüzemiek pedig drágák. A piac még nem állt össze. Ehhez kellene a segítség. De egyébként iszonyat potenciál van ebben. Tehetségesek a magyar sörfőzők, kreatívak, bátrak. A fiatalokban pedig ott a tettvágy. Szóval a lehetőségek tárháza végtelen. 


- A csajok és a sör témájáról biztos van véleményed.
- Ó, igen!!! Szóval. Tévedés, hogy a nők nem isznak sört, vagy ha mégis, akkor csak
 . Én nagyon sokszor beállok a csap mögé különböző helyeken, ahol van a sörünkből. A tapasztalatom: ha egy hölgy kap egy normális sört, ami nem csak egy vizes, céltalanul keserű, szénsavas lötty, akkor tízből kilenc csaj örül, és szereti és kér még. És az sem igaz, hogy a nők az édes söröket kedvelik. Ez is tévedés. A sör nem egy habzó, böfögős ital, ahogy sok fejben él.. Ahol jó sört lehet kapni, ott tessék próbálkozni. Ez a kisüzemi sörfőzés világ már nem az ízetlen keserűségekről szól. Még női sörfőzők is vannak, akik elképesztően jókat főznek. Szóval, csajok, tessék minőségi söröket kóstolni! 


- Van olyan, amire büszke vagy?
- Én minden áldott reggel úgy kelek fel: jesszusom, én söröket készítek! És ez egy szuper érzés. És még mindig élmény, hogy pubokban, éttermekben látom a sörünket. Hogy az emberek isszák, szeretik azt, amit mi a konyhában kezdtünk kotyvasztani. Kell ennél több?

 

 Balázsra és társára, Marcira ITT tudtok szavazni. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr1913620440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása