Nesze!szer

Gyerekjáték? Azt csak mi hisszük!

2017. szeptember 28.

 

2505_woodendoorbellhouse-lifestyle-060917-29193.jpg

 

 

melissakezd.jpg

 

matatofal.jpg

 

Játékot venni könnyű. Bemegy az ember a játékboltba és vesz egyet, vagy rendel a netről. Gondoljuk addig, amíg nincs gyerekünk. Mert szülőként aztán megtapasztaljuk, hogy a vágyott, sok tízezerbe kerülő műanyag izé bizony ott hever a sarokban, a gyerek pedig egy üdítős kupakkal játszik fél órája. Így az ember keresni és figyelni kezdi, mi is az igazán jó gyerekjáték. Mi az, ami fejleszt, de a gyerek nem azt érzi, hogy most neki nagyon dolgozni a kell és egyszerűen kellemesen érzi magát. Ezen kutatásunk közben találtunk a Melissa&Doug márkára. Onnan tudtuk, hogy ez megfelelő, hogy hazahoztunk a kínálatukból egy színezőt. Este imádta a kiscsaj, vizes tollal kellett átszíneznie a rajzokat és megszámolni, hány masni van a képen és hol az óra. Aztán reggel, az első dolga az volt, hogy megint folytatta a rajzolást. Így tudtuk, szuper játékra leltünk. Kiderült, ebből a vizes színezőből több is van, így tuti, hogy a közelgő Mikulás is hoz majd egy másikat. 

melissan_doug_1.jpeg

 

Így rájöttünk, ez egy jó cég lehet. Aztán kiderült, ahogy ez lenni szokott, hogy itt valós személyek állnak a márka mögött. Melissa és Doug egy pár ugyanis, akik egy vakrandin találkoztak. És nemcsak 6 gyerekük született, hanem a játékmárka is. Az első gyártásokat az após garázsában kezdték, ma már, 30 évvel később 200 gyárban készülnek ezek a csodák. A célkitűzésük az, hogy a gyerekek szabadon alkothassanak, játszhassanak és ne a digitális kütyükkel töltsék az idejüket: foglalják vissza a gyerekkort! Kár, hogy előbb nem ismertük őket, mert piciknek is nagyon szuper cuccaik vannak. Fa puzzleből miniknek például olyanjuk is van, amit, ha visszaraksz a helyére, zenél. És matatótáblájuk is van és farmos ház, hercegnős babaház, de minden fából, természetes anyagból. A lényeg náluk az egyszerűség, de egy kis csavarral. Hogy úgy fedezzék fel a gyerekek a körülöttük lévő világot, hogy közben fejlődnek is. Mert sajnos, sok gyerek elsőben azért nem tud könnyen írni megtanulni, mert nem is tudja rendesen fogni a ceruzát, hisz addig szinte csak az ipad-et lapozgatta az ujjával... A galériában mutatunk néhány játékot, itthon a Játéktengertől rendelhetőek a dolgok. Szuper ajándékokat találhattok náluk, katt IDE.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr8712908388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása