Nesze!szer

A Szigetre mész vagy a városi dzsungele? Ebben kószálj!

2017. augusztus 10.

 

unnamed_1.jpg

 

 

Két napja történt, hogy a hegyre gyalogoltam fel. Kerestem egy szállodát. Az utca számozása olyan volt, mintha valaki másnaposan dobálta volna össze az utcaszámokat, aztán ahogy esik, úgy puffan. Csak egy tizenöt percet sikerült késnem a barátnőmtől. Persze, jó a sport, meg az életem része, meg mindent... de. Aznap nagy szerencsémre nem egy rissz-rossz divatszandi volt rajtam, hanem a Tevám. Talán tavaly meséltem már nektek a márkáról, amit hegymászók, túrázók jól ismernek. Bevallom, nekem is egy mászós volt pasim volt a Teva branddel való kapcsolatom kezdete. Aztán nyilván pasas el, Teva meg maradt. A márka egyszerűen kiváló. Régen bakancsaim voltak tőlük, most meg már nyitottak az utcai irányba is, de ugyanazzal a professzionalizmussal, mint a bakiknál teszik. Szuper szandálokat készítenek már, meg papucsokat is. A fenti az idei beszerzésem tőlük. Szép, vastag talpa van, platformos, tehát nem vagyok pöti benne. Tartja a lábamat és hát gyönyörű arany a pántja. Nem vágja fel sehol a lábikómat, nem keletkeznek vízhólyagok és nem esik szét útközben, ahogy már néhány szandálom a nyáron életét vesztette a budapesti aszfalton.

Szigetre iszonyat praktikus viselet. Trendi és nem szakad le másnap a hátad. Nyári kirándulásokhoz is ajánlom. Nekem tavaly nagy felfedezés volt a márka, idén pedig tovább fokozódott ez a szerelem. Néhányat most galériába rendeztem nektek, de sokkal, de sokkal több szín és kollekció van nekik. Teva, köszönöm, hogy vagytok és nem vízhólyag az ascendensem a nyáron!!!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr8012732938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása