Nesze!szer

A vizes vb megnyitóján Mihalik Enikő az egyik Zoób Kati ruhában lép fel

2017. július 13.

 

palyizsofia_170706_zoobkatifina_38.jpg

 

A The Four készítette a most kezdődő Fina vb egyenruháit sportolóinknak. Kaptak hideget és meleget, írt erről eleget a honi sajtó. Mutatjuk (kép: Nők lapja Café)

the_four_vizes_vb1.jpg

Ám most prezentálnák nektek, Zoób Kati hogyan kötődik ehhez az egészhez. Az ő kapcsolódás ugyanis egészen más és úgy mondanánk: gyönyörű! A megnyitón az ő ruháit  is láthatjuk majd ugyanis.  Légies szépségű kortárs kollekciót teremtett, amelyet az idén 192 éves Anna-bál divattörténete ihletett. (Az összes szépség egy hatalmas összművészeti produkció keretében kerül bemutatásra, először Budapesten, majd Balatonfüreden, a nyílt vízi úszások helyszínein.)

A produkció főrendezője Káel Csaba, a különleges Anna-bál tematikájú show-jelenet rendezéséért pedig a nagy múltú divatikon, John Walford, a Graduate Fashion Week atyja felel. Kedvenc hungarikumunk, a szépséges Mihalik Enikő is színpadra lép, aki maga is „Annaként“ fog végigvonulni a színpadon. A  KATTI ZOÓB Divatház egy modern pret-a- porter öltözéksorban foglalja össze közel 200 év hagyományának karakteres divatvonalait, 1825-től napjainkig, kortárs nyelven, letisztult formákkal.

Az Anna-bál történetében körülbelül 150 alkalommal választottak bálkirálynőt, ennek nyomán 154 modell vonul végig az esemény színpadán, ahol a 2 évszázad történelmi ruhavonalai – a reformkortól az art decoig - 40 szabásmintára lefordítva kelnek új életre.Az egytől egyig légies darabokból álló, nagyívű kollekcióban jelen van a Divatház egyik védjegyének tekinthető rafinált kombinálhatóság, a korszakok szerint alakítható, letisztult, sokarcú alapdarabok varázslata, de a stílusok képesek akár az anyaghasználattal is váltakozni benne, így válik például a lágyan omló szatén a ‘20-as évek, a határozottabb poliészter düsessz a ’60-as évek megidézőjévé.

A ruhák mintavilágával a tervező egy új Anna-báli szimbólumrendszert is teremtett, amelynek a Balaton jellegzetes, sejtelmes szín- és jelképrendszere szolgált alapjául. Többek közt a divatház saját art deco hullám-motívuma, mely az erőt és a lendületet fejezi ki, társult az Anna-bál partneréhez, a Herendi Porcelánmanufaktúrához köthető, ikonikus sirály, valamint a lótuszvirág formával. A varázslatos elemek komplex szimbólumrendszerben elhelyezve, különleges textilmintákként születnek újjá. A szabadon szárnyaló sirályok fehérjén túl a kollekció másik alaptónusa a Balaton titokzatos zöldje, amely sejtelmességével tovább fokozza a teljes öltözéksoron, a Zoób Kati által megteremtett „szépséghadseregen“ végigvonuló, megfoghatatlan könnyedséget, a ruhákban megtestesülő erőt, a fiatalság megújuló-képességét. Annyit szeretnénk csak mondani, hogy ez egy vitathatatlanul gyönyörű kollekció lett, a nagy tervezők nem véletlenül nagy tervezők itthon is. Gratulálunk!!!

(A látványos show-műsort július 14-én, este 21:00-kor láthatjátok a 17. FINA Világbajnokság megnyitó ünnepségén. A képeket Palyi Zsófia készítette.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr7712660633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása