Nesze!szer

Ettél már fekete fagyit?

2017. május 24.

 

cutiep1.jpg

 

Ó, az instán már biztos ti is láthattátok, most elég menő a világban a fekete fagyi. Jó, itthon még nem találkoztunk vele - egészen mostanáig. Ugyanis a Ferenc körúton van egy cuki kis helyecske, CutiePie a neve. És megkóstoltuk a fekete levest. Na jó, csak vicceltünk, a fagyit!

Mint megtudtuk, ebben két iskola létezik a világban. Az egyik, hogy szénnel színezik, a másik, hogy a tengeri herkentyűk adják a fagylalt sötét árnyalatát. Konkrétan itt a második játszik. De nem kell megijedni, mert nagyon finom, édes íze van, kicsit kókuszos leginkább - finnyás szakértői bizottsággal teszteltük. Egyébként CutiePie-ék tejes pitében és gofriban utaznak még. Ez utóbbi műfajt mesterien csinálják, mi egy túrókrémes-pillecukros variációt teszteltünk és valami csoda volt. Végre egy hely, ahol nemcsak nutellás-banános van és nem túl édes az egész. Szuper.

 

cutiep3.jpg

 

A tulajdonos Angliából inspirálódott, ott dolgozott sokáig. Azért egy tejes pitét is megkóstoltunk az unszolására. Ezt nehogy kihagyjátok, nekünk is kár lett volna! Brutálisan finom dolog, és kicsit úgyis érzed a tej miatt, hogy ezzel most jót tettél magadnak. De tényleg!...D 

A CutiePie facebook oldalát ITT találhatjátok, egyébként a Ferenc körút 36-ban vannak! Kóstoljátok meg őket!

 

cutiep2.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr6912534407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása