Nesze!szer

Elindulsz a reptérre hamarabb?

2017. április 20.

 

 

repter_sok_ember_1.jpg

 

Emlékszem, amikor életemben először jártam reptéren (nem tegnap volt), teljesen elvarázsolt az, hogy mindenféle parfümöt, krémet megtalálok ott és ki tudok próbálni. Charli és a csokigyár feeling volt, pedig akkor a filmet még nem is ismertem. Beszippantott magával az, ami a becsekkolás után várt. A duty free, az utazószettek világa. Ez a vonzódásom azóta is erősen tart, talán nem véletlenül indítottam el anno a Nesze!szert is, ugye... 

 

vs_evis_1.jpg

 

A világ számos repterén vásároltam már mindenfélét. De meg kell mondjam, biztos ti is tudjátok, elég egyenetlen a kínálat. Egyébként imádom a repülőtereket, és ezt még Tom Hanks zseniális alakítása sem tudta kioltani belőlem. Néhány napja úgy csekkoltam be, hogy utána nem szálltam fel a gépre. (Ráadásul szuper társasággal, ultra jó arc csajokkal!) Nem, nem arról van szó, hogy sikerült lekésnem a járatot, bár ezt is bármikor meg tudnám csinálni..., hanem arról, hogy a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre hívtak meg, hogy megnézzem, megnézzük a Heinemann Duty Free üzletét és a Victoria's Secret kínalatát.

repter_vs_neszeszerek.jpg

 

Kezdjük az elsővel. Mivel pontosan tudom, hogy a VS nektek is nagy kedvencetek, gyakorlatilag innen alig lehetett kirobbantani engem. Annyira, de annyira örömteli, hogy van egy igazi Victoria's Secret bolt Magyarországon, hogy csak na. (Most mondanám el, hogy ne dőljetek be annak, amivel a belvárosban találkozhattok, az nem eredeti VS!). New Yorkban járva lett a márka óriás szerelmem, nyilván a professzionalizmus, a színek és a marketing együtt fogott meg.

 

vs_polc.jpg

 

repter_vs_parfum.jpg

 

A reptéren inkább a kozmetikumokra koncentrál a kínálat, ami konkrétan lenyűgöző. Itt vannak az angyalok illatai mind. A Bombshell, amiből 2 percenként adnak el a világon egyet. A szárnyas klasszikus (mutatom), ami engem megfogott és hát, nem hazudtolva meg magamat a Scandalousba zúgtam bele, botrányosan finom szerintem.

 

vs_angel_illat.jpg

 

repter_vs_szajfenyek.jpg

 

Szájfényekből is ez a paradicsom maga és ami még igen szuper, hogy gyönyörű neszeszerek vannak, táskák és útlevél tartók is.

 

vs_penztarcak.jpg

 

(És hát meg is bántam rendesen, hogy egy táskát nem vettem ott! - késő bánat!) Testápolókat is találsz, meg a kamaszosabb vonalát a VS-nek, a Pinket. Fehérneműből inkább csak bemutató jelleggel van néhány bugyi, de ezek is elég szépek. Ami még szembetűnő volt nekem, az az, hogy mennyire szeretik az itteni eladók az egész márkát és a munkájukat. Olyan csillogás van a szemükben, amikor beszélnek egy-egy újdonságról, vagy termékről, amivel ritkán találkozol itthon. Ha velük diskurálsz egy két percet, tényleg angyali kiszolgálást kapsz. Ugye, már értitek, miért volt olyan ördögien nehéz elindulnom innen?

 

repter_vs_neszeszerek_a_kezemmel.jpg 

 

Amíg átértünk egyik helyről a másikra, én is megtudtam ezt-azt. Mit gondoltok, mennyi ember fordul meg a reptéren egy nap alatt? Na? Megmondom, ugyanis megtudtuk ezt is aznap! A Budapest Airport SkyCourt-ban 13 000 mindenféle emberke jön-megy 24 óra alatt. Huhhh...

 

repter_heinemann.jpg

 

 

Nyilván tetemes részük (főleg a hölgyek), be is térnek a Heinemann Duty Free üzletébe. Mi is így tettünk aznap a csajokkal. Heinemannék most bővítették a kínálatot, ahol a piros körömlakktól a Chanel arcmaszkig minden, de minden megtalálható. Olyan márkák is, amelyek a város drogériájában nincsenek. (Mint például Évi kedvence, a Victor & Rolf parfüm, vagy az itthon borzasztó rosszul kommunikált Elizabeth Arden, amiről nem is tudom, van-e egyáltalán, vagy az új M2Beauté, ami egy zseniális szempillanövesztő!).

 

hei1.jpg

 

repter_chanel_1.jpg

 

repter_elizabeth_arden_1.jpg

 

repter_arcfestos.jpg

 

Ami csodás, hogy fel is frissíttetheted a sminkedet, így, ha esetleg randid van vagy fontos munkamegbeszélésed itt Európában, akkor gyorsan kérj egy kis segítséget a Heinemannban a lányoktól. Amit még mindenképp nézz meg, ha arra jársz, az a Rituals márka. Természetes alapanyagok, finom illatú testápolók, habfürdők és a szerelmünk, a cseresznyevirágos kézápoló. Csoda kényeztetés. Ja, gyertyáik is vannak, minden otthoni spa élményes cucc megtalálható a kínálatukban.

repter_lakkok.jpg

 

És hát amit még el kell mesélnünk nektek, az a köröm sziget, vagy hogy is nevezzük azt az óriási állványt, ahol mindenféle, de mindenféle lakk ki van téve és gyönyörűen tálalva. Jó, azért hazugság lenne azt állítani, hogy csak az illatszerekkel és krémekkel foglaltuk el magunkat a látogatás során, mert azért egy jó nagy adag csokit és nyalókát is vásároltunk. (Férfiaknak is van mindenféle márka, illatok, krémek, csak most mi azzal nem annyira foglalkoztunk, bocsi..) Annak ellenére, hogy a naplementével a háttérben elköltöttünk egy finom vacsorát. 

repter_fenykepezos.jpg

 

 

Száz szónak is egy a vége, a SkyCourt jelenleg olyan életérzést és választékot ad, amire az ember tíz éve simán azt mondta: ja, ilyen csak külföldön van. Jelentjük, a becsekkolás után közvetlenül már belecseppenhetsz ebbe a világba, csak indulj el idejében otthonról! (Na jó, mutatok még egy képet nektek, hogy hogyan is jöttünk mi aznap haza...)

szatyrok.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr2612439975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása