Nesze!szer

A délután, amikor igazi Sziget arcom lett...

2016. augusztus 14.

 

rossmann_nyito.jpg

 

Nem, idén biztosan nem megyek a Szigetre - mondjuk évről-évre a barátainkkal egymásnak. Aztán valahogy mindenki felbukkan szépen lassan a VIP-ban vagy a nagy színpad előtt. Szombaton például elég érdekes kalandban volt részünk, marketing és saját szempontból is - nyilván a fesztviálon. Mindig értékelendő, ha egy cég ügyes akciókkal promózik és fogja meg a fogyasztókat és nem valami unalmas dolgot akar lenyomni a torkunkon. A Rossmanntól kaptunk egy meghívást, nézzük meg az ő standjukat. Igent mondtunk, mert a tévében most futó kicsit pin-up, jó zenés, Árpa Attila hajóskapitányos reklámot kedveljük. Iszak Esztivel közösen battyogtunk a hídon befelé, ő is hivatalos volt hozzájuk. (Úristen, de jól döntöttünk, hogy hévre szálltunk és aznap még Rihanna miatt sem kellett (újra) csalódtunk.) Szóval. A Rossmann nemcsak egy kis boltocskát nyitott a Sziget idejére a termékeikből, hanem meglepetéssel is készült a csajoknak. Fesztivál frizurát és sminket készítenek annak, aki szeretné. Már nem ez az első rendezvény, ahol ott vannak a Fresh&Crazy kitelepüléssel, a habpartyval és a reklámból ismert táncosok produkciójával. Nyilván rögtön egy igen hangzott el, amikor jött a kérdés: frizura? Ó, igen. És már készült is a fonás, mutatok róla több képet is, hogy lássátok, milyen jó lett. Iszak Eszti közben a sminkesnél ült és milyen sminkesnél! Pádár Dettinél, aki korábban a Nesze!szer állandó szerzője volt. Persze, hogy Detti keze munkájára is volt vágy bennünk rendesen. Csodát tett a kialvatlanság jeleit erősen prezentáló arcommal, de tényleg. Közben ment a habparty mögöttünk, nagyon jól táncolható zenére, a táncosok pedig a pöttyös fürdőruhában rázták magukat, ahogy a reklámban láthattuk már sokszor. Imádtam!

 

 

 

 

 Annyira jól éreztem magam, hogy csak na. Mindenki profi volt és még a hátunk mögött a sminkért sorban álló angol csajokat is kordában lehetett tartani. Ja, volt tangás fiú is habpartyn, vele inkább nem sokkolnálak titeket.

 

sziget_vege_1.jpg

 

Köszönet, Rossmann, igazi Sziget-feeling volt... aztán persze rohantam, mert Steiner Kristóf tartott beszélgetést a Magic Mirror sátorban.

Amennyiben mentek szigetelni, vegyétek igénybe a szolgáltatást, újjávarázsolják a szakavatott kezek a meetingek világában elveszett irodista polgárt, vagy a fáradt anyukákat is. És az ember lelkével is csodát tesz Detti sminkje! Ja, és fiúk is beültek már és kértek smokey szemet..hát, ilyen a Sziget. Jövőre persze nem megyünk...persze...

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4810409344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása