Nesze!szer

Középpontban a tudatos nő. Eljössz az ingyenes női karriernapra?

2016. május 17.

 

 

hvg.jpg

 

Életem legjobb tanácsát a munkára vonatkozólag nem mástól, mint Jakupcsek Gabriellától kaptam sok-sok évvel ezelőtt. Azóta is mindig eszembe jut amit egy beszélgetésünk során mondott nekem: hogy soha ne az első lehetőségre mondjak igent. Mindig jön második... és tényleg, nálam ez így működik, kivárom, míg jön a következő feladat, vagy megkeresés és akkor mérlegelek, nem csapok le az első ajánlatra. Ezen történetem miatt figyeltem fel egy rendezvényre, amiről azt gondolom, sokatoknak igen hasznos lehet. A Frissdiplomás Kft. és a Jobline Női Karriernapot rendez ugyanis, ami remek fórum az információszerzésre. Már akkor, ha te sem az a típus vagy, aki a sült galambot várja folyton, hanem inkább tesz is az álmaiért.  Egy karrierjét tudatosan építő nő komoly válaszutak előtt áll a pályája során. Kétségek gyötrik az esetleges elvárások miatt, a jövőjét illetően, ráadásul sokszor nem kap kellő visszajelzést törekvéseire, vagy éppen számos kritika éri túlzott ambíciói miatt. Milyen lehetőségei vannak ma a munkaerőpiacon? Mit tehet céljai megvalósításáért? Na, pont ezekre találhatunk válaszokat majd május 21-én.  A női karrierépítés két sarokköve az időmenedzsment és az önértékelés. Amellett, hogy kiemelkedően fontos a munkahelyi és a magánéleti feladatok összhangba hozása, összeegyeztetése. Mi a sok és mi a kevés? Mikor vagyok jó és hasznos munkatárs és mi a határa annak, hogy feláldozzam magam a cég oltárán? Fontos, hogy nőként megfelelő önbizalommal lépjünk fel szakmai pályafutásuk számos állomásán. Legyen szó pályakezdő, már tapasztalattal rendelkező vagy gyermekvállalás után visszatérő mamiról, egyre inkább megfigyelhető a tudatos tervezés. Gyakori, hogy rendezvényeken és különböző tréningeken készülnek, készülünk fel az egyes életszakaszainkban várható kihívásaikra. Szerintem ez nagyon fontos, hisz ne érezzük már úgy, hogy a körülmények alakítják az életünket, vegyük kezükbe a sorsunkat.

jobline_karriernap2.jpg

 

A Jobline Női Karriernap ehhez nyújt támogatást. Hogyan?

 A hölgyek közel 50 cég képviselőjének tehetik fel személyesen kérdéseiket.

 9 karrierépítést támogató előadást hallgathatnak meg.

 7 meetup keretében oszthatják meg élményeiket, tapasztalataikat egymással.

 Több mint 300 ingyenes tanácsadás során kaphatnak személyre szabott tippeket.

Oké, ez volt az általánosság, de a lényeg, hogy sokan fognak mesélni neked, ők hogy csinálják, csinálták. Miként lettek sikeresek... vagy például arról, milyen mérnöknőnek lenni az Audinál. Vagy hogy lehet összeegyeztetni az anyaságot a Philips Morris Hungary jogi igazgatói pozíciójával, vagy hogy miként lehet érvényesülni nőként a kockák, vagyis az informatikusok világában. De, ami nekem igazán tetszik, ott lesz a Jobline Női Karriernapon a Morgan Stanley Return to Work programja is, ami New York és London után most már itthon is segít azoknak, akik 2 évnyi kihagyás után térnek vissza a munka világába. (Anyukák, tessék jönni!) Ja, és ha az a kérdés, lesznek-e állásajánlatok? - igen, lesznek! És persze Hidvégi Andrea, Dr. Almási Kitti és nem utolsó sorban Jakupcsek Gabriella beszélgetése, vagy előadása is biztos hasznos lesz. Én ott leszek, hátha kapok megint egy újabb hasznos tanácsot Gabitól. Regisztráljatok, gyertek, hisz ingyenes. Fektessetek be néhány órát a saját karrieretekbe! 

3. Jobline Női Karriernap

2016. május 21. 10:00-17:00

Millenáris Park, B Csarnok, ITT regisztrálhattok! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr758716930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása