A karmát a hátizsákba pakolt kövekhez tudnám hasonlítani. Egyszer régen megütötted a lábad egy kőben, és emlékeztetőül – hogy vigyázz a kövekkel – beleraktad a hátizsákodba a követ, hogy sose felejtsd el, mire is kell figyelned. A hosszú-hosszú utazásod alkalmával végig cipeled ezt a követ, folyamatos emlékeztetőként, és ez eléggé megnehezíti és lassítja az utazást. Most képzeld el, hogy minden egyes negatív eseményt, amit ellened elkövettek – vagy Te követtél el –, egyfajta emlékeztetőként beleraktál ebbe a hátizsákba, mint felcímkézett követ. Így pontosan tudod, ha újra bántanál valakit, akkor emlékezni fogsz, hogy ez milyen következményekkel jár…

Ezzel csak az a baj, hogy nem bízol saját magadban, hogy megváltoztál, hogy átalakultál, és folyamatosan cipeled ezeket a köveket, és mindent ezen élmények szerint élsz meg. Folyamatosan újra ugyanaz és ugyanaz fog veled megtörténni, hogy használhasd a köveidet… és ezek a terhek aztán teljesen lehúznak, és érzed, hogy nem vagy szabad, nem tudsz élni. Így zár be téged a karma. Elhiszed, hogy elengedheted a karmádat? Ha attól félsz, hogy rossz leszel, és ezért szükséged van rá, akkor még bizony nem állsz készen a szabadságra… 

Kiss Balázs Kunó