Nesze!szer

Ilyen sóletet és flódnit rég ettünk!

Avagy a zsidó-magyar fúzió nyomában a Macesz Bistróban

2016. február 24.

 

macesz_lo.jpg

 

 

Lássuk be, az embert a tradicionális dolgok megnyugtatják. Egy csipetnyi gyerekkor feeling a tányéron mindig jól jön a szívnek és a léleknek. Ezért mi igen gyakran keressük, hol lehet olyan ételeket fogyasztani, mint amiket a nagyi csinált régen. Konkrétan jelen sorok szerzője megőrül már attól, hogy minden második sarkon gyrosos található, három utcánként pedig kínai. Gyorsan is lehet enni, de egy rendes, barátnős-barátos beszélgetéshez megfelelő idő ,megfelelő körítés és megfelelő étel kell.

A Macesz bisztróban jártunk már a nyitása után. Akkor volt némi nagymamás üzenete a helynek. Csipketerítő, sószóró és helyenként nyikorgó székláb. A fogások kiválóak voltak, az ízük máig szívünkben él. Aztán úgy hallottuk néhány hete, érdemes újra ellátogatni hozzájuk, kapott némi ráncfelvarrást a Macesz. Elindultunk megkeresni, maradt-e a tradíció, vagy túlmodernizáltak mindent. Mert ugyanis mi ételben nem ismerjük a tréfát! 

 

macesz1.jpg

 

 

Szerencsére a betérőt a plafonról lelógó falovat meghagyták és Fatér Marcsi design lámpája is maradt (nem szaladt el velük a ló... bocsi!). Viszont sokkal pofásabb lett minden, modernebb, átláthatóbb és nyitottabb. A korábbi Macesz Huszár Macesz Bisztró lett és hozza is a bisztrós, könnyedebb hangulatot. A zsidó konyha mellé magyaros fogások is felkerültek az étlapra, így fúziós konyháról beszélhetünk. Maradtak a zsidó alapok, de bekúszott a magyar virtus is a konyhhába. A borlapjuk már első ránézésre igen szimpatikus.

Mivel mindent szeretnénk kipróbálni, két degusztációs menüt választunk. Nem, nem kell megijedni, hárman fogyasztjuk a két menüt és még így is hagyunk a tányérokon bőven, mert egyszerűen olyan sok. 

 

macesz_kepek_egyben.jpg

Az első, amit a képen láttok, a tradicionális zsidó kóstoló menü. Ezekből áll:

Zsidótojás
Töltött libanyak
Húsleves, maceszgombóc
Sólet, tojás
Flódni

A tojás előtt még kapunk egy kis felvezetőt, aztán megérkezik az első fogás. Brutálisan finom. Lágy, kenhető, de közben fűszeres. A libanyak hozza azt, amit várunk tőle, a köret csodálatos, a maceszgombóc sem száraz, sőt. A sólet meg egész egyszerűen fantasztikus. Igaz, ebből nem lehet sokat enni, pedig nagyon jó lenne, ha szép lassan, a sarokban ücsörögve betolhatnánk az egészet. Puha a bab, füstölt az íze, roppan, aminek roppannia kell. csodálatos, tényleg. A flódni pedig klasszikus, rendesen harmonizál a mák a dióval, nem fulladozunk tőle, de van benne anyag rendesen. A fogások között kapunk egy kis gyomorkönnyítőt is, jeges finomság, tényleg jól esik. És akkor jöjjön a magyarorsabb, Macesz degusztációs menü!

 

macesz_kepek_egyben2.jpg

 

Tabulé
Kecskesajtkrokett, cékla
Tengeri süllő, túrógnocchi
Marhapofa, vadas, maceszgombóc
Csokoládétorta

Tabulé barátunk frissen indít, hozza az üdeséget, a kecskesajtkrokett pedig omlós. Nem ragad a panír, nem rághatatlan a sajt, a cékla is finom. Majd jön a tengeri süllő, túrógnocchival, hát egészen egyszerűen ez valami fantasztikus. A túrós barátokat simán fogyasztanánk magában is, de a hallal kiegészülve csodás párost alkotnak. Nem pocsolyás, nem tocsogós és nem is száraz a süllő, kellően pirított a bundája (sic!). Úgy érezzük, ez a csúcs, míg meg nem érkezik a vadas marhapofából. Ugye, itt nem keveredik a szószba tejes dolog a tradíció miatt, viszont ugyanolyan selymes tud lenni valahogy az egész. Érzed a répát, de nem tolakodó, inkább egységes minden. A pofára pedig azt mondhatnánk, majd' leesett az állunk, vagyis inkább a pofánk, annyira jó volt. És akkor már készen vagyunk teljesen, majd befut a torta, 3 féle csokiból készítve. És akkor kikészülünk, annyira jó. Minden réteget egyenként kanalaznánk legszívesebben, de annyira sok tulajdonképpen a jóból, hogy két falástól is tele leszünk. 

Összegezve az egészet, szerintünk igen jót tett a helynek ez a világosabb, bisztrósabb hangulat és Tasnádi Ákos séf. Az ételek brutálisan finomak, modernek, miközben hozzák a gyerekkor szívet melengető íz emlékeit is. A sóletre, a csokitortára és a süllőre bármikor, bármilyen napszakban szívesen visszatérnénk. Ajánljuk a helyet azoknak, akik szintén kedvelik a zsidó konyha legjavát és azoknak is, akik külföldi vendéget etetnének meg a fejlődő magyar gasztronómia finomságaival. Nemzetközi hely, tradicionális hangulattal, profi szervizzel, kedves kiszolgálással, felejthetetlenül jó fogásokkal és csodálatos borválasztékkal! 

A Maces Bistrót a Dob utca és a Kazinczy sarkán találhatjátok, facebook oldal ITT, weboldal pedig ITT. Menjetek, egyetek, aztán meg úgyis lebulizzátok!...D

macesz2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr248415512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása