Nesze!szer

Nagyobb bőrhibákra is van egészséges fedést adó alapozó!

2016. február 04.

 

 

eros_fedes.jpg

 

 

Tegnap egy fórumban felmerült a téma, ki milyen alapozót használ és fedi el az esetleges bőrhibákat. Természetesen mindig kérdés az, hogy pici piros foltot, vagy valami nagyobb heget, esetleg foltot szeretnénk eltakarni. Most jelent meg a Vichy kínálatában egy újdonság, amiről pont emiatt szeretnénk mesélni nektek. Ezt azoknak ajánlanánk, akiknél a nagyobb fedés és az esetleges egyenetlenség elpalástolása a lényeg, akik pattanásos, aknéra hajlamos arcbőrt kaptak a természettől. Tulajdonképpen bármely bőrtípusra használható ez az új Dermablen 3D korrekció alapozó, gyakorlatilag térben is kiegyenlíti a bőrt, ami ugye nagyon jó. Valahogy olyan, mintha kicsit feltöltené a hepéket és hupákat. Egységesíti a bőrfelszínt és optikailag csal úgy, mintha elvarázsolná azt, amit el kell... Soft-focus formula segítségével csinálja ezt, ráadásul maszk hatás nélkül, úgy, hogy a bőröd még levegőhöz is jut egész nap. Tehát nem keletkeznek újabb problémák, sőt... Nekünk, ami legjobban tetszett az az volt, hogy egyáltalán nem zsírosította az arcunkat, amelyet néhány konkurrens termék azért megtesz olykor. És még, ami érdekes volt, hogy nem éreztük egyáltalán nehéznek, vagy soknak, viszonylag lágy érzetet ad.

Négy árnyalat is kapható, beszerezhetsz hozzá korrektor stiftet és púdert is. Elég szexi kis fekete csomagolásra váltott a Dermablend família, nagyon cool lett! Ja, a fedésével nem lesz probléma, nyugi! Kiváló alapanyagokból készült, ezzel adsz is a bőrödnek, megelőzöl, tehát nemcsak elpalástolod azt, amit nem szeretnél láttatni!

Vichy Dermablend 3D korrekció alapozó 5 999 Ft

 

dermablend_3d_korrekcio_alapozo_pattanasos_borre.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr108358804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása