Nesze!szer

Orvoslás, nagyon másképp és luxus fokon, csodás gyógyulásokkal

2015. november 30.

 

healthy_life.jpg

 

 

Néhány hete volt egy érdekes beszélgetésem. Érdekes, mert olyan ritkán találkozik az ember hasonló gondolkodásúval, főleg nem az egészségügy területén. És az valahogy mindig felvillanyozza őt, már engem. Mindig osztottam, hogy egész egyszerűen mindenki más és más. Gyerekkoromban, bármi bajunk volt, elvitt bennünket Anyu a körzeti orvoshoz és a doktornő felírta a gyógyszert. Maripent. Mindig Maripent. Még a doboz színére is emlékszem. Aztán teltek-múltak az évek és sokat foglalkoztam azzal, mennyire mások is vagyunk, nem lehet tipizálni, főleg nem a gyógyítás területén. Ami nekem bevált, nem biztos, hogy neked is működni fog. Nem hiszek abban az orvoslásban sem, hogy tünetet kezelünk, mert minden mindennel összefügg és a lelket sem szabad kifelejteni, mert bizony, nagyon ügyesen meg tudjuk betegíteni magunkat igen gyakran.

Szóval, dr. Losonci Leventével hozott össze minap a jó sorsom, aki orvos. Fogászként évekig tapasztalta, hogy mennyi minden bajt tud okozni a szervezetben akár egy rosszul kezelt rágó, vagy az is tragikus lehet, ha valakinek eltávolították az amalgánt a szájából, de rosszul. Hosszú tanulmányozás, világban való utazás után nyitotta meg komplex klinikáját a fogászat mellett, ahol csodák történnek. Csodás gyógyulások! Levente olyan emberekkel van kapcsolatban, aki sokszor Nobel-díjasokkal dolgozik együtt. A diagnózist nem vérnyomásmérés alapján állítják fel, inkább a hajat vizsgálják és a nyálat...és lehet, hogy az első beszélgetés során rábukkannak, hogy tényleg, volt ott tíz éve valami, amit a páciens rég elfelejtett és az okozza esetleg a sántítást, vagy a túlsúlyt vagy bármi más gondot. Mert elképzelhető, hogy tele van nehéz fémmel az illető szervezete és erről nem is tud. És mindenkinél más és más, ami hiányzik és más, amiből elég van -  ezt derítik ki tűpontosan a vizsgálatok. És a kapott eredmények alapján lehet visszaállítani az egyensúlyt, így jöhet csak létre a gyógyulás. Tehát egyedileg nézik az egész szervezetet, sokszor Németországba is kiküldve sok-sok adatot egy kliensről. Az egész klinika fantasztikus egyébként, látszik, hogy itt bizony a legkorszerűbb berendezésekkel segítenek a gyógyulásban, vagy csak abban, hogy valaki megőrizze a fiatalságát. És a táplálkozás az egyik nagy kulcs mindenhez! Meg ugye például, a bőr is mindig jelez. Tehát egy problémánál, ami ami az arcon van, nem elég, ha a kozmetikus kezeli, lehetőleg természetes anyagokkal. Belülről is meg kell támogatni. Leventééknél már számos olyan beteg meggyógyult, akiről máshol lemondtak. Luxus klinika, nem olcsó, de végre egy hely, ahol az egyént nézik és nem a tünetre írnak fel...mondjuk egy doboz Maripent. 

 

losonci_levente.jpg

 

Az International Medical Centerben van egy felirat: Health is a journey - not a destination. Mi is osztjuk ezt a nézetet. (Az elérhetőségüket ITT találod)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr148126730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása