Nesze!szer

Csak egy rúd és más semmi?

2015. november 17.

 

 

rudtanc.jpg

 

Az utóbbi években érdekesebbnél érdekesebb sportokat kezdhet kitanulni az, aki hajlandó megmoccanni. Nálunk a baráti körben nem egy emberke ment rá a rúdtánc szakirányra és konkrétan mindegyikőjük imádja. Na, de mondjuk a lényeget. Most lesz ugyanis egy  magyar bajnokság is a műfajban, műfajból. Pole Artistic Competition a neve, ami egy nemzetközi, független verseny, először Magyarországon. A budapesti megmérettetésen a rudak magassága az 5 métert is elérheti, az eszközöket a legnevesebb nemzetközi gyártó, az X-pole szállítja Angliából. A  2009-ben, Helsinkiből indult hódító útjára. Már akkor a világ minden részéről érkeztek versenyzők, azonban csupán kategóriánként tízen állhattak színpadra a döntőben. A novemberi versenyre előzetes videó-zsűrizés útján több mint 50 profi és amatőr kvalifikálta magát. Az esemény főszervezője – szemben azzal, hogy a szakma az olimpia felé terelte volna a pole artot – inkább egy olyan műfajban gondolkodott, amelyben a sport mellett a színház is szerepet tud kapni. Pálmaffy Barbara Táncművészeti Főiskolát végzett, az Experidance alapító tagja volt és jelenleg is a Soproni Balett vendégművésze. Pirner Alma stúdiójában kezdte elsajátítani, majd oktatni a műfaj lélegzetelállító mozdulatait, és rövid időn belül magyar-, Európa- és kétszeres világbajnok lett. Pirner Alma kisfia születését követően először tér vissza a pole arthoz, és foglalja el helyét a budapesti Pole Artistic Competition zsűrijében. A verseny fővédnökei Magyar Zoltán és Czene Attila lesznek, de akik ellátogatnak a főváros egyetlen élményszínházába november 29-én, biztosan találkozhatnak majd Katus Tamással és a szakma legismertebb neveként számon tartott Laurence Hilsummal is, aki nemcsak zsűrizni érkezik, de nyílt workshopot is tart majd Budapesten. Kezdő és haladó "rudasoknak" mindenképpen ajánljuk az eseményt! 

 

Pole Artistic Competition Hungary

Időpont: 2015. november 29., 11-22 h

Jegyek kaphatók: Allee, Asia Center, RAM Colosseum

Helyszín: RAM Colosseum

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr368083512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása