Nesze!szer

Fantasztikus bulival adták át a P&G és a Lidl adományait a gyerekeknek!

2015. szeptember 11.

 

 

lild_kezd.jpg

 

 

Vannak események, amelynél az ember úgy érzi, hálás a sorsnak, hogy ott lehetett. Nem is olyan régen mi is részt vettünk egy olyan ebéden, ami után úgy éreztük: igazi öröm járta át a falakat. Történt ugyanis, hogy a a P&G és Lild (megint, hurrá!) jótékonysági akciót hirdetett. Minden eladott P&G termék árából 10 forintot ugyanis a Gyermekétkeztetési Alap számára tettek el áprilistól augusztusig (Always, Oral-B például). Szép lassan pedig össze is gyűlt 5 millió forint. Ezt mind-mind nehéz sorsú gyerekek étkeztetésére ajánlották fel, így 110 kicsi étkezését oldották meg. 

„A P&G-nél elkötelezettek vagyunk a gyermekek jólétéért, célunk, hogy termékeinkkel és fogyasztóbarát újításainkkal megkönnyítsük az emberek mindennapjait a világ minden táján. Örülünk,hogy együttműködhettünk a Lidl-lel, amely hasonló értékek mentén működő, felelős vállalatként segíteni tudta kampányunk sikerét, így a közös gondoskodás jegyében most 110 gyerek mindennapi gondjait sikerült fél évre enyhítenünk.” – mondta Balogh-Simon Zsófia, a P&G közép-európai kereskedelmi marketing vezetője.

A kampánynak két "arca" is volt. Az olimpikon Berki Krisztián és az énekes Oláh Gergő. Mindketten jól ismerik a szegénységet, erről a kampányfilmben vallottak is. De, térjünk vissza az ebédre. Az ünnepélyes átadásra sok-sok kisgyerek felutazott Budapestre, akiket ezzel a fővárosi programmal is megajándékozott a két cég. Az ebéden, ahol mindenki kedvence, a rántott hús volt a fő attrakció, akadt még egy meglepetés. Egy olyan, ami számunkra is az volt. Oláh Gergő adott élő koncertet a kicsiknek. Őszintén bevalljuk, teljesen megható volt, ahogy együtt énekeltek az X-faktor győztesével a picik. Gergő fantasztikus hangulatot teremtett és a gyerekek leugrálták az elfogyasztott palacsintát is bőven. Tapintani lehetett az étteremben a boldogságot. Jó volt látni a mi kis hirtelen lett pajtásaink, a galgagutai gyerkőcök örömét. Matyiét, például, akinek fel kellett vágni az ebédet, hogy késsel és villával rendesen meg tudja enni...

Utána pedig a Csodák palotájába vették az irányt a pedagógusokkal a gyerekek. Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a jótékony eseménynek és örülünk, hogy néhány nehéz sorsú gyerkőcnek már lesz étel az asztalán a mindennapokban. Köszi P&G és Lidl! 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr497777598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása