Szabadság – szeretem!
"Soha nem leszek olyanok, mint a szüleim. Soha nem fogom azt tenni, amit az apám tett velem. Soha nem viselkedek majd úgy, ahogy az anyám tette a viták során. Sosem nevelem majd úgy a gyerekeimet, ahogy engem neveltek.” – mondogatják sokan, általában épp azok az emberek, akik nehezen szabadulnak meg a szülői mintától, és a vélt, vagy valós sérelmektől. Ám a sors iróniája, hogy gyakran épp ők azok, akik észre sem veszik, milyen hűségesen követik az elődök által kitaposott ösvényt.
A Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy ennek a talánynak az oka az emberiség kezdeti lépéseihez vezethető vissza: amikor Ádám és Éva ettek Jó és a Rossz Tudásának Fájáról mindketten megpróbálták a másikra “kenni” a gyalázatot. Ádám azt mondta: "Nem én tettem. Éva mondta, hogy tegyem meg." Éva erre azt mondta: "Nem én tettem. A kígyó mondta, hogy tegyem meg." Karen Berg, az Isten is visel rúzst című kötet szerzője szerint ez volt az a pillanat, amikor az emberiség beszállt a hibáztatás nagy mókuskerekébe, amely azóta is forog. “A hibáztatás mókuskerekében minden úgy néz ki, mintha valaki más hibája lenne, s ezen beégett hitrendszer okán soha nem éreztünk, hogy saját valóságunk urai lennénk, soha nem is voltunk azok. A hibáztatás mókuskerekében az életnek vannak hullámhegyei és hullámvölgyei, és mi magunk úgy érezzük,külső kegyelmére kell hagyatkoznunk. És ez egészen idáig így is van. Most azonban itt az ideje, hogy az emberiség abbahagyja a másikra való ujjal mutogatást, a másik hibáztatását. Igaz, hogy vannak dolgok, melyek megtörténnek velünk, de mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk azért, ami körülöttünk van, s amit másokkal teszünk. Mindez folyamatos munka, ugyanakkor azonban egyszerűen csak tudatosság kérdése.” – véli Karen.
De mégis hogyan búcsúzzunk el ettől az áldozat-lelkiállapottól? Amikor 100%-ban felelősséget vállalunk azért, amit tapasztalunk s amit teszünk, akkor kiszállunk a mókuskerékből, és egy olyan valóságba lépünk be, ahol szabadnak érezhetjük magunkat mindattól, ami fogva tart. Egy olyan valóságba, ahol megízlelhetjük afüggetlenség igazi ízét; egy olyan valóságba, amelyben felébreszthetjük s amelyben miénk lehet mély és alapvető szinten a Végtelen Szeretet, mely mindannyiunkban benne lakozik. Persze senki sem állítja, hogy ez könnyű feladat, ám jó ha észben tartjuk: sokkal nagyobb a hatalmunk, mint gondolnánk. Ahogy Karen mondja: Energiánkkal és tudatosságunkkal képesek vagyunk arra, hogy a sötétséget Fénnyé alakítsuk át; a negativitást pedig olyasvalamivé, amely saját magunk és mások épülését szolgálja. Szavaink által örökre megváltoztathatjuk egy embertársunk életét. Amikor a munkahelyünkön az asztalnál ülünk, az utcán sétálunk, metróra vagy buszra szállunk, akkor is hatással vagyunk másokra. Bármit is teszünk vagy nem teszünk, jó vagy rossz értelemben véve rendkívüli befolyással bírunk.
De hogyan működik mindez a gyakorlatban? Képzeld el, hogy a bankod határozatot hoz, hogy lefoglalja a házadat Ha igazán szabad vagy, akkor képes vagy kimondani a következő szavakat: „Tudjátok mit? Velem most e percben pontosan az történik, amire szükségem van!” Sőt, a Kabbala Központban azt tanuljuk, ha egy barát egyszer csak azt mondja, hogy kicsit belefáradt már közös barátságba, és egy kis távolságra van szüksége, akkor ebben a helyzetben szabadnak lenni azt jelenti, hogy egy pillanatra megállunk és elgondolkodunk azon, hogy mit rontottunk el, és mit kéne változtatnunk magunkon, ahelyett, hogy azonnal a szokásos reakcióink rabjaként elkezdjük a másikat hibáztatni, vagy dühösek leszünk rá. Legyünk bár börtönben, kórházban, vagy küszködjünk bármilyen nehézséggel, mindig biztosak lehetünk abban, hogy ez a sötétség a lelkünket sosem győzheti le.
Ha sikerül magunkévá tennünk ezt a fajta gondolkodásmódot, akkor, és csak akkor válhatunk valóban szabaddá.
Fényes hetet,
facebook.com/SteinerKristofOldala
