Nesze!szer

Steiner Kristóf heti útjelzője

2015. május 31.

 

kristof_everness.jpg

 

Fesztivál a léleknek

Ha eddig azt hitted, hogy fesztiválozni csak illuminált állapotban lehet, van egy meglepetésem számodra. Az ‪‎Everness Fesztivál‬ a tudatos életmódnak, kikapcsolódásnak és feltöltődésnek kíván teret adni, amelyet előadások, alternatív mozgásformák és zenei programok kísérnek a ‪‎Balaton‬ partján. Az ötnapos gyerekbarát fesztivál idén még nagyobb területen, szélesebb körű programokkal és előadásokkal, hazai és külföldi zenei produkciókkal, folyamatos gyermekfelügyelettel várja a látogatókat – köztük engem is, hiszen Június 24-én szerdán én is tartok egy közönségtalálkozóval egybekötött előadást, amelyre mindenkit nagy szeretettel várok.

Az ‪Everness‬ középpontjában az önmeghaladás és az emberi kapcsolatok állnak - legyen szó előadásról, műhelyfoglalkozásról, mozgásról, táncról vagy a zenei palettáról, minden program ezzel az utánozhatatlan szemlélettel összhangban jelenik meg. A tudatos táplálkozás terén is sok érdekességgel találkozhatnak majd a résztvevők, hiszen a nyers, vegán és vegetáriánus ételek egyedülállóan széles kínálatát kóstolhatják végig az öt nap alatt, megfizethető áron, sőt, az én előadásom fókuszában is a vegán és vegetáriánus étkezés áll majd – és ennek spirituális, illetve racionális miértjei. Az Öngyógyító Faluban jó barátom, például Soma Mamagésa vonultatja fel azokat az egészségmegőrző technikákat, amiket ő maga is kipróbált és ajánl. Az Intimitás Faluban Kriston Andrea előadásokon és workshopokon át mutatja be módszerének, a Kriston Intimtornának rejtelmeit, míg az Elmélyülés Falu Csong An Szunim zen szerzetes védnöksége alatt teret biztosít az elvonuláshoz és a meditációhoz. A MagNet falvában  aprogramok mellett civil szervezetek jelennek meg, az Önmeghaladó Faluban pedig Kiss J. Zsolt vezetésével az Everness saját előadói jelennek meg - többek között Dr. Menis Yousry, a világhírű pszichológus előadásait is meghallgathatjuk. A kicsiknek és szüleiknek Levente Péter Gyerek Faluja kínál foglalkozásokat, az Alkotótáborban pedig bárki kibontakoztathatja kreatív oldalát.

Én a folyamatos munkában, és állandó, nem kampány-szerűn tanulásban hiszek - és az Everness csodás lehetőség arra, hogy megismerjünk és elsajátítsunk különféle relaxációs technikákat, hallhassunk a legfrissebb kutatásokról a pszichológia és ökológia terén, majd hazamehessünk, és a gyakorlatban is alkalmazni az újdonságokat. Ugye találkozunk Balatonakarattyán június 24. és 28. között?

Fényes hetet!

everness.hu

www.facebook.com/SteinerKristofOldala

whitecityboy.com

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr607505376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása