A sérthetetlen lélek
Keresztény nagyszülők unokájaként születtem egy buddhista családba,Budapesten, ma pedig Izraelben élve tanulmányozom a a Kabbalát – és bármily multikulti-new age őrületnek hangzik mindez, semmiféle paradoxon nincsen (benne). A zsidó miszticizmus is osztja a buddhizmus és a katolicizmus álláspontját: nincsen okozat ok nélkül. Ahogy nincs olyan, hogy egy fa egyszer csak odanő a kertünkbe, olyan sincs, hogy a párunk “egyszer csak” elhagy bennünket, vagy egy barátunk “egyszer csak” felszívódik és nem keres többé. Az a magocska ott növekedett, mi magunk ültettük el, talán öntudatlanul.
De hogyan érhetjük el, hogy miközben megtisztítjuk szenvedésünkkel a múltbéli baklövéseinket, ne szenvedjünk halálosan? Van egy csodálatos módszer, ami remekül bebizonyítja, hogy valójában mindennek mi magunkvagyunk az okozói, és mennyi marhaságot csinálunk abból fakadóan, hogy másokat hibáztatunk a saját nyomorúságunkért. Ha legközelebb valaki megbánt minket, mondjuk ki hangosan, mi is történt fizikális és érzelmi síkon. Például: “Az édesanyám elhagyott gyerekkoromban, ezért szomorú voltam, sokat sírtam, és másokon töltöttem ki a mérgemet.” Vagy: “Rengeteget csalódtam, ezért nem tudok bízni a férfiakban.”
Most pedig minden szereplőt -önmagunk kivételével- helyettesítsünk a FÉNY szóval, hiszen valójában minden előttünk álló nehézség egyfajta lehetőség arra, hogy megtisztuljunk egy általunk elkövetett negatív tett terhétől. Azért sodorta elénk az az élet, mert dolgunk van vele, a Jó Sorstól, azaz a Fénytől kaptuk. Ennek tükrében: “A FÉNY elhagyott gyerekkoromban, ezért szomorú voltam, sokat sírtam és A FÉNYEN töltöttem ki a mérgemet.”, és “Rengeteget csalódtam, ezért nem tudok bízni a FÉNYBEN.” Ugye milyen vicces? Valójában a spirituális megvilágosodást hiányoltam, de fizikai síkon kerestem a választ, és mivel nem találtam, másban kerestem a hibát.
Istent, egymást, még az időjárás-változást is képesek vagyunk okolni a fájdalmunkért, és amíg ezen nem lépünk túl, egy ördögi kör részeseként újabb és újabb rossz karmát teremtünk a negatív energiáinkkal. Minden negatív érzelem: sértettség, harag, keserűség az egóból ered. Ha tehát valaki megsért minket, ahelyett, hogy visszavágnánk, gondoljunk arra: ez az ember megsértette az egómat, ezért hálával tartozom neki. Segít lerombolni azt, hogy az Önző Énem eluralkodjon rajtam. Ám életünk, létünk értelme, hogy reaktív lényekből pro-aktív lényekké változzunk, a méreg, a sértődöttség, depresszió, harag pedig akárhogy is nézzük, egy reakció arra, hogy elhisszük: ok nélkül, igazságtalanul ver minket a sors.
Ilyenkor fel kell ismernünk, hogy a helyzetet nem a lelkünkkel, hanem az öt érzékszervünkkel értékeltük. A valódi lényünk, lényegünk - a lelkünk - semmi másra nem vágyik, mint arra, hogy még a legkilátástalanabb helyzetben se essünk áldozatul annak a tévhitnek, hogy “nem vagyok elég erős, hogy mindezt túléljem” – mert a lélek kimeríthetetlen, önzetlen, szeretetteljes ragyogása sokkal hatalmasabb, mintsem hogy bárki és bármi megzavarhatná a nyugalmát.
Fényes hetet mindenkinek!
facebook.com/
facebook.com/
whitecityboy.com
