Egy hajóban evezünk
“Ha egy hajón ülünk, és valaki elkezdi fűrészelni maga alatt a fát, hiába mondja, hogy azt tesz, amit akar, hiszen ez az ő saját széke” – mondta Eitan Yardeni, Madonna Kabbala tanára egy előadásán itt Tel Avivban, ahol hat éve élek. Ám a metafora nem csak a Közel-keletre, hanem az egész világra igaz: az egész hajó elsüllyed, ha egy valaki lyukat fúr a “saját” részén a padlózatba. Éppen ezért tévedés azt hinni, hogy azt kezdesz a saját sorsoddal, amit akarsz. A te sorsod mindannyiunké. Bármily fájdalmasan hangzik: mikor mérges, féltékeny, irigy, vagy gyűlölettel teli gondolatokkal mérgezzük magunkat, az egész világot mérgezzük.
Persze senki sem állítja, hogy az élet könnyű – én a magam részéről hiszem, hogy a születésünk pillanatában egyfajta képzeletbeli szerződést írunk alá: vállaljuk a földi lét szenvedéseit, és minden negatív hatással, ami ér bennünket, pozitívabbá válunk: megtisztulunk. No nem azt mondom, hogy keresnünk kell a szenvedést, ám ha elmenekülünk előle, hátat fordítunk neki, és azt mondjuk: “Nekem erre nincs erőm, én könnyű, boldog és fájdalommentes életet álmodtam meg magamnak!”, a sebek még fájdalmasabbak lesznek. Ha azonban elfogadjuk, mi több, értékeljük a sérüléseinket, sokkal kevésbé sajognak, és gyorsabban hegednek majd be. Éppen ezért egyik helyzetben sem hibáztatunk másokat a sorsunk alakulásáért. A valódi ellenségünk nem az ország kormánya, az eső, a semmitmondó bulvárhősök vagy a kötekedő főnök, hanem a saját reakciónk ezekre a nehézségekre. Köztudott, hogy agyunk teljesítményének töredékét használjuk csak ki, ez pedig a lelkünkre is igaz. Ha képesek vagyunk meggyőzni magunkat arról, hogy – történjék bármi – vigyázunk a bennünk égő spirituális fényre, a nehézségek egyszeriben lehetőségekké válnak. Amennyiben viszont leragadunk az ujjal mutogatásnál, az áldozat- szerepnél, és a depressziónál, többé nem a közös jót, hanem a közös rosszat tápláljuk.
Amikor pedig a negatív érzelmekre hallgatunk, események hosszú sorát indítjuk el: elém vágott egy kocsi a lámpánál, rákiáltok, emiatt türelmetlenül beszélek a párommal, ő rosszkedvű lesz és egy üveg Nutellába fojtja a bánatát, elrontja a tegnap kezdett méregtelenítő diétáját, jól összekapunk, másnap pedig lemondjuk a közös nyaralást, aminek válás lesz a vége, mindeközben pedig egy sor embert megbántunk, és az ő kedvük, napjuk, életük is kudarcba fulladhat. Csalódott, keserű társadalomban pedig lehetetlen boldogan élni.
Ne hagyd, hogy a káosz magával ragadjon. Ha kihívással szembesülsz, mielőtt reagálnál rá, emlékezz: “Azért történik, mert ez szolgál engem a legjobban.” A “legjobb” talán nem a szemed előtt bontakozik ki, és talán nem látod meg spontán a dolog pozitív oldalát, de ha nem omlasz össze, hamarabb észre veszed majd a bizonyosságod eredményét, mint hinnéd. Ha a “zseni átlát a káoszon” elvét tudod alkalmazni a háborús árokra emlékeztető irodai íróasztalodat szemlélve, akkor biztosan képes vagy meglátni a tökéletességet a leglehetetlenebbnek tűnő pillanatban is. Kedvességeddel, hiteddel, bizakodó életenergiáddal pedig másokat is arra inspirálsz majd, hogy merjenek hinni önmaguk, a másik ember, mi több, a világ nagyszerűségében.
Fényes hetet!
facebook.com/KabbalaKozpontMagyarorszag
