Nesze!szer

A szeles időre ezt a krémet és szappant ajánljuk!

Jelentkezz a Body Honey bőrmegújító programjába!

2015. január 12.

 

 

bh210.jpg

 

Az időjárást Magyarországon szokás szidni, de azért jegyezzük meg, most van is alapunk rá. A szél kicsit "megszelesedett" mostanában, ennek hatására otthon fűtünk, fűtünk és fűtünk, az arcbőrünk pedig megmondjuk az őszintét, nem annyira örül ennek. Persze ilyenkor tudja az ember, hogy hidratálni kell, de az is biztos, hogy nem dőlhetünk be a marketing hablatynak, amit egyes márkák gondosan megfizetett sztárjai mondanak számunkra. Mi a bőrünknek hiszünk és kész. Ezen a télen kipróbáltunk egy újdonságot. Korábban már írtunk nektek, hogy a Body Honey márka termékeit teszteljük éppen, amelyek néhány hete jelentek meg a piacon (magyar termékek, hurrá!). Ezeknek a méhpempő az alapjuk, amely eleve azt jelenti, hogy 150 biológiailag aktív hatóanyag van benne, bennük. Tehát, van mire építenie a bőrnek, ha találkozik egy ilyen termékkel. A Soft Royal Cream az egyik "fajta" a választékukban. Ebből a családból mi a mandarinos családtagot választottuk, mert egész egyszerűen az illata ejtett rabul bennünket és az ígért hidratáló hatása, pedig a kíváncsiságunkat keltette fel. A jó hír, hogy az ígéretet ez a krém végre is hajtotta, vagyis hozta a hidratáltságot. De kezdjük az elején!

Soft Royal Cream Tangerine a neve egészen pontosan. 100 %-os tisztaságú mandarin illóolaj van benne, no meg extra szűz olivaolaj és shea is. Ami a szuper, hogy a krém nagyon gyorsan felszívódik, így a rohanós reggeleken simán tudsz sminkelni rá, nem kell percekig a fürdőszobában szobroznod, hátha beissza a bőröd a cuccot... Nem volt olyan érzésünk napközben, bármennyit is voltunk a szabadban, hogy újra krémeznünk kéne, bírta a szelesedést. Sajnos, sikerült egy szállodában ott felejtenünk, a legnagyobb bánatukra. Ezúton is jó használatot kívánunk annak, akinek nem szárad már ki a bőre emiatt a következő hetekben. Szerencsére az itthoni szappant nem vittük magunkkal az utazásra, ezt is elmeséljük, mert a kezünk ápolására is vigyázni kell télvíz idején. Mivel sokszor mosunk kézzel és mosogatni is szoktunk, néha ekcémás tünetek is jelentkeznek a kacsónkon, ami ilyenkor még jobban kiszárad. Ennek orvoslására a Körömvirágos mézes-kecsketejes szappant vetettük be. Elsőre aggódtunk, hogy hamar szétázik majd, de nem volt ezzel gond. Igazság szerint testre is bevetettük, mert a kezünk úgy örült neki, hogy jó ötletnek tartottuk. Itt csak a fürdőkád szélén való tárolással volt gondunk, mert az alakja nem kompatibilis a fürdőszoba ezen darabjával. De azóta is használjuk, lecseréltük a korábbi tusoláskor használt szappanunkat. Ja, illatra kellemes virágos valami, nem ilyen orrbavágós agresszív, ha ez valakinek kérdés lenne. És nem kell sokat testápolni utána.

bh105.jpg

 

A néhány hete indult Body Honey termékek oldalát ITT találod,  és van egy jó hírünk is számotokra. Meghirdették a Bőrmegújuló Programjukat, amelyhez "alanyokat" keresnek, akik egy hónapon keresztül ingyen használhatják a krémeket, szappanokat. Na, kinek van kedve tesztelni, esetleg egy régi bőrproblémától megszabadulni! Jelentkezzetek, minden részletet megtaláltok az oldalon ITT. A méhpempő csodákat tesz!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr607059691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása