Nesze!szer

Körömkari

2014. december 17.

 



Igen közel már az ünnep, én pedig a szalonban sorra festem a "megfelelő" körmöket. A karácsonyi szezon befutó színe a piros, de mit tegyünk ha nem kedveljük vagy nem tudjuk elképzelni magunkon?! Nos nincs veszve semmi, persze, hogy van más megoldás is! 
A fehér matt vagy csillogó verziója, a kék árnyalatai vagy akár fekete köröm is lehet ünnepi.A francia festés előnye hogy a lenövés kevésbé látványos és a díszítés lehetőségei határtalanok. Kérhettek rá hópihét, rénszarvast, cukorkát, strasszokat csillámport és lenne még ötletünk bőven. Tartsuk mindig szem előtt a kevesebb néha több elvét és maradjunk az ízlésesség keretein belül.
A hideg időben azt se feledjétek, hogy figyeljetek a kézápolásra. A szél és a hideg levegő kicsípheti a kézfejen a bőrt illetve szárít ezért a körömágy körül apró száraz bőr tüskék jelentkezhetnek. Ezek alapvetően nem okoznának nagy gondot viszont ha csipkeditek, felszakadnak, seb lesz belőle és még be is gyulladhat. Ennek elkerülésére használjatok kézkrémet és bőrolajat! Nagyon hidegben érdemes beruházni egy kesztyűre. Ekcémások különösen legyenek elővigyázatosak!
És most jöjjenek az inspirációk ünnepi körmökre! 

(Brigi, a Secretnails körömszalon tulajdonosa nagyon boldog karácsonyt kíván nektek!)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr36967437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása