Nesze!szer

Itt leszek, hogy elmondjam…

2014. november 14.

 

motivációs b.png

 

 

Ilyenkor, az év vége közeledtével hajlamosabbak vagyunk egy kicsit depresszióba burkolózni és valahogy mindennek az érzékenyebb oldalát meglátni. Túlcsordulnak az érzelmek, befásulunk, és csak lógunk a levegőben, céltalanul. Na, de attól, hogy közeleg december utolsó napja, még nincs minden veszve, hiszen a jelen év veszteségeit, hiányosságait, be nem következett eseményeit megfordíthatjuk. Mi több, a következő év legnagyobb nyereségét kovácsolhatjuk belőle. Minden csak viszonyítás kérdése, sokszor elég egy apró kis szemléletváltás és el hisszük, hogy képesek lennénk akár Mount Everestet is megmászni se perc alatt.

Indulhat minden reggel morcosan, kelhetünk ki az ágyból bal lábbal, elkéshetünk a munkahelyről, fáradtak lehetünk és nyűgösek, kész robbanó bomba a környezetünkre nézve, azonban mindennek a lehetősége a mi kezünkben van. Ha már előre eldöntjük valaminek a rossz kimenetelét, meg sem adjuk annak az esélyét, hogy az események pozitív irányt vegyenek. És egyébként is. Ha egy nap még nem alakul a tervezetthez mérten, attól az még nem egy rossz nap. Nem lesz rossz kihatása a hétre. Például. Ülsz a reggeli dugóban a buszon, és azt látod, hogy már csak 20 perced van beérni, azonban aznap a szokásosabbnál is durvábban bedugult az út, áll a forgalom. Mit teszel? Gondolhatsz arra is, hogy á, megint elkések, csapzott külsővel, lihegve esel be az ajtón kezdés után 2 perccel, tehát igazad lett, elkéstél, vagy nyugodtan hátradőlsz, és azt mondod, hogy miért késnék el? Oda fogok érni időben. Miért pont Én késnék el? S lám, még kezdés előtt 10 perccel be is érsz. Felesleges volt a pánik, mert rájössz, hogy azon az útszakaszon túljutva már csak úgy száguld a busz, és a melóhelyre beérve még egy kávét is lesz időd elszürcsölni. Nem kell nagy embernek lennünk ahhoz, hogy a szavaink mélyen, igazan hassanak. Hogy olyan visszhangjuk legyen, melyből egymás számára falat építhetünk. A bizalom falát. Kevés dolog van, amit biztosan elmondhatsz magadról, de ezek között mindenképpen legyenek ott az alábbiak:

Úgy általában tisztában vagy azzal, melyek azok a dolgok, amik fontosak, és amikre érdemes időt és energiát áldozni. Ez éppúgy igaz az emberekre is. Ha jelenleg nehezen átláthatóak a körülmények, nem vagy biztos magadban és nem tudod hogyan és merre tovább is bízz magadban. Mindent azért teszel, azért történik körülötted, hogy a célodig elvezessenek. Minden találkozás is okkal történik, s ha nem is érted miért lépnek be egyes emberek az életedbe, hidd el, hogy okkal. Talán nincs is szándékukban, de visszavezetnek onnan, ahonnan elkóboroltál. Amikor ezekkel az emberekkel találkozol is jusson eszedbe: hogy ne add könnyen a bizalmad, láss át rajtuk, így megvéded magad az esetleges csalódásoktól.

Szelektálj az emberek, barátok között. Egy idő után érzed majd, hogy ki az, aki csak az energiád szívja le, hogy ki az energiavámpír, és ki az, aki már csak a jelenlétével is motivál. Vedd körbe magad mosolygó, pozitív emberekkel, a szemetet pedig dobd ki az ablakon (bocsi!). Tudd, hogy magadnak mi a jó, a többieket pedig zárd ki. Ne akarj mindenkivel jóban lenni és minden nyűgjét, baját a nyakadra venni. Egyrészt nem segíthetsz mindenkin, másrészt pedig már megint energiát pocsékoltál. Egy esetlegesen vitában is legyél képes felülkerekedni, ne hagyd, hogy feldühítsenek. Hogy miért? Az adott személy meg sem érdemli, hogy a pozitív energiád negatívvá fordítsd, csak miatta, hogy felhúzd magad rajta. Próbáld meg mindig egy kívülálló higgadtságával reagálni a kialakult szituációra. Egy bizonyos idő elteltével Ő is rájön majd, hogy a negatív energia kettőtök közül nem Őt emészti majd fel. Az az igazság, hogy megtehetnéd, hogy a körülötted lévők véleményére hagyatkozol. Hogy ennek következtében árnyékemberként éled a számodra így már szürke hétköznapokat. Lehetsz erejét vesztett, szárnya szegett, egyedül létezni nem tudó feketepont. Belesüppedhetsz az önsajnálat és a tehetetlenség mocsarába, hogy aztán egy nulla legyél áthúzva mások szemében. Azonban választhatsz, hiszen mindig van más opció. Melyik a könnyebb és a nehezebb? Elfutni vagy szembeszállni? Megküzdeni mindazért, amid van, és amid még lehet? Azt hiszem, már Te is tudod a választ. Ezt pedig, mindig itt leszek Neked, hogy elmondjam.

Nesze!Bogi

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr506891025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása