Nesze!szer

Nyers szépségek a porondon

2014. október 25.

 

 

Mi a közös az alábbi képeken szereplő nőtársainkban? Ránézésre úgy látod nagyon is rendben vannak, azonban minden kép mögött egy-egy komoly tragédia húzódik meg.  Átírták azt a bizonyos könyvet, életmagokat ültettek el ott, ahol mások szerint nem lett volna már rá szükség. Sokakban negatív érzést vált ki, ha egy mozgásban korlátozott személyt lát. De miért? Korlátozná őt ez bármiben is? Tényleg ő lenne az, aki korlátok közé szorult? Szerintünk egyáltalán nem. S bár elestek egy ütközetben, ezt a vereséget mégis igyekeznek arra felhasználni, hogy példát mutassanak azok számára, akik nem tudják hogyan is kell élni. Erőt adni, ha úgy tetszik.

Az emberi kreativitás végtelen, a lélek pedig sosem szűnik meg hinni az álmaiban. Balett táncos, énekesnő, hoki játékos, modell, többek között.. Igen. Jól látod. A képeken szereplő hölgyek mind- mind hivatásukat űzik a mai napig, történt is bármi a múltban. Michelle izomsorvadásban szenved, ennek ellenére mégis ezt mondja: „Őszintén szólva, nem gondolom, hogy kifejezetten inspiráló lennék. Egyszerűen csak megpróbálom kihozni a lehető legtöbbet, abból, ami nekem adatott. Nem elégszem meg a létezéssel. Elköteleződtem, amellett, hogy igenis élni fogok.”

Melyek azok a dolgok, amelyeket te fogyatékosságnak élsz meg? Mi az, ami gátol abban, hogy megvalósítsd önmagad? Maggie, aki gyermekkorában deréktól lefelé lebénult megválaszolja neked ezt a kérdést: „ Sosem hagytam, hogy a fogyatékosságom határozzon meg engem. Épp ellenkezőleg. Nagyban hozzájárult az egyediségemhez. S hogy megváltoztatnám-e a dolgokat? Természetesen nem!”

Valld be, hogy a szépség definícióját nem így határoznád meg, nem ez lenne az első kép ami az eszedbe jut. Ők azonban csak egy dolgot szeretnének: „ Szívből reméljük, hogy képesek vagyunk megváltoztatni a szépségről eddig kialakult és ma létező téveszméket és bebizonyítani, hogy ez valójában a magabiztosságban, erősségben és a páratlanságban rejlik.” Ezek a bátor nők a Raw Beauty NYC nevű projekt (nyers szépség) keretében döntötték el – élén Wendy Crawford egykori modellel- , hogy nyilvánosan is vállalják betegségüket és segítenek nők millióinak abban, hogy elfogadják magukat. Hogy harcoljanak az életükért. „Ahelyett, hogy szégyenkeznék a fogyatékosságom miatt, megtanultam elfogadni azt. Ma már ez az önérzetem legerősebb alapja. Büszkén mondhatom, hogy végre elértünk egy olyan korba, ahol az emberek ráeszmélnek arra, hogy a szépség bármilyen formában, méretben és színben jelen lehet.” – mondja Aimee, akinél gerincvelő gyulladást diagnosztizáltak.

Szeretnénk megkérni benneteket arra, hogy felejtsétek el ennek a csúnya szónak a használatát „fogyatékosság.” Ez csupán azoknak a dolgoknak a kifejezője, amellyel falakat húzol magad köré és halogatod annak a megvalósítását, amire mindennél jobban vágysz. Egyfajta belső korlátozás. Nevezd meg hát a te „fogyatékosságod” , szállj szembe vele és kovácsolj előnyt belőle! A képeket elnézve, bizony sosincs késő.

Nesze!Bogi

(A programról bővebben ITT olvashatsz.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr686807389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása