Nesze!szer

Steiner Kristóf heti útjelzője

2014. október 05.

 

kristóf light.jpg

 

Engedd be a Fényt!

Amennyiben kissé erőtlennek, elcsigázva érzed magad mostanában, megnyugtatlak: már közel van az alagút vége. A Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy ilyenkor még azok is óriási mennyiségű energiához jutnak, akik valójában nem is tudnak róla: mostanság zajlanak az őszi nagy ünnepek. Ilyenkor olyan sok pozitív energiát, Fényt kapunk az univerzumból, hogy ha nem osztjuk meg másokkal, feszültek, ingerlékenyek, levertek leszünk. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottakká váljunk, adnunk kell.

Rós hásáná során átgondoltuk, mivel bántottunk meg másokat, vagy okoztunk káoszt mások életében. Ezt a belső utazást követte a pénteken beköszöntött Jóm Kippur, ami a vezeklés ideje volt, hogy ezeket a negatív dolgokat megtisztítsuk – ilyenkor sokan böjtölnek is. Jövő héten viszont végre beköszönt a Szukkot ünnepe, amelynek során
minden, az elmúlt hetek (néha lehetetlennek tűnő) nehézségeinek megoldásába fektetett energiát önfeledt boldogságra váltja. Vége aszámadásnak, új időszak kezdődik. Ezen a héten két dologra kell figyelnünk: az egyik, hogy a nagy szívünk szeretetét minél több emberrel osszuk meg, a másik pedig, hogy figyeljünk oda a megérzéseinkre, az intuíciónkra. IIyenkor a másokkal való megosztás – legyen szó materiális, vagy szellemi, lelki javakról -, sokkal könnyebben megy: az irigység, önzés, féltékenység árnyai sokkal haloványabbak. Ezt kihasználva kiszabadulhatunk egyfajta börtönből, amelyet hosszú-hosszú évek, akár évtizedek óta építünk magunk körül. Új, friss körforgás kezdődik.

A kabbalisták szerint ezekben a napokban meg van a lehetőségünk arra, hogy feltöltsük  a “spirituális bankszámlánkat”. Ha most bőkezűek vagyunk, az év során felmerülő nehéz idők esetén „lelki hitelt” is fel tudunk majd venni. Azzal, hogy sok energiát adunk másoknak, megóvjuk magunkat attól, hogy az év további részében kifogyjunk a pozitív energiákból, a reményből és a bizakodásból. “A Jóm Kippur és Szukkot ünnepe közé eső öt nap megadja a lehetőséget számunkra, hogy átéljük, milyen is a valós megosztás azáltal, hogy számítás nélkül adunk. Ne gondolkozz azon, hogy kinek és mit adsz – csak adj! Ez a hét lehetővé teszi a számunkra, hogy Fénnyel töltsük meg azt a házunkat, amit már felépítettünk.” – írja Yehuda Berg, a Valódi gazdagság című könyv szerzője.

Ezen a héten tehát megpecsételjük, hogy mennyi szeretetet, törődést, gondoskodást kaphatunk majd az elkövetkező év során. És bár gyakran mások viselkedésétől tesszük függővé a boldogságunkat, a kabbala tanai szerint az, hogy hogyan bánnak velünk mások elsősorban rajtunk múlik.

Fényes hetet mindenkinek!

www.facebook.com/KabbalaKozpontMagyarorszag

www.facebook.com/SteinerKristofOldala

www.whitecityboy.com

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr346758837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása