Nesze!szer

Éljen a Kávé világnapja!

2014. szeptember 29.

 

kávé vn2.jpg

 

Álmosan indult ez a hétfő reggel, de aztán a kávénk adott némi energiát. Tudtátok egyébként, hogy ma van a "fekete leves világnapja?  A valaha készült első csésze kávét a legenda szerint egy etióp szerzetes alkotta meg, amikor útja során találkozott Káldi pásztorral és a kávécserje bogyóitól „táncoló” kecskéivel. A termésből fogyasztott állatok és Káldi energikussága kíváncsivá tette, ezért ő is kipróbálta a „csodaszert”, de immár a kávébabot porrá zúzva és forró vizet öntve rá. Az így született kávéitalt a szerzetesek „Isten ajándékaként” üdvözölték. A kávé a velencei kikötőn keresztül érkezett meg Európába a 17. században. A nagyvárosokban futótűzként terjedő kávébirodalmak népszerű gyülekezőhelyekké váltak, később pedig a fontos intézményrendszerek kifejlődésének színterei lettek, mint például a Londoni Tőzsde megalakulásának helyet adó Garraways kávézó. Magyarországon is fontos dolog volt a kávéházi kultúra, gondoljunk csak a nyugatosokra és arra, hol születtek a legjobb költemények. A New York kávéházról kevesen tudják, hogy akkor indult el igazán a virágkora, amikor a legendás főpincér, Reisz Gyula hosszúkás kutyanyelvet, vagyis jegyzettömböt szolgált fel az ott ücsörgő művészeknek a kávé mellé. 

espresso y.jpg

 

A kávécserjék egyébként az Egyenlítő körüli sávban, a Ráktérítő és a Baktérítő között teremnek, mivel a természeti körülmények itt a legmegfelelőbbek számukra. Ezt a sávot "kávéövként" is emlegetik, hiszen mindhárom kávétermő régió e területen helyezkedik el. A kávé, akárcsak a borszőlő, ízének nagy részét a régiók különleges természeti feltételeinek és a feldolgozás módjának köszönheti. Ez a három jelentős régió a latin-amerikai, az afrikai/arábiai, valamint az ázsiai-óceániai. Tudtad, hogy a Starbucks több mint 60 országban van jelen? Ja, és egyébként még mindig az espresso a legnépszerűbb...

Boldog Kávé világnapot, egészségetekre! 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr626744511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása