Nesze!szer

Havasi gyopár, ez a tutiság!

2014. szeptember 09.

 

body shop havasi gyopár_1.jpg

 

Nem is olyan rég fedeztük fel magunknak a Havasi Gyopárt. Vettünk belőle simán, egy bázis krémbe bedolgozva, mert annyira jó a hatása. Ugyanis ez egy antioxidáns hatású gyógynövény, amely kitűnően véd a fény káros sugarai ellen is és megakadályozza, hogy az elasztin rostocskáinkkal rossz dolgok történjenek például a szemünk alatt. Ráadásul ma hozzájutottunk egy szemkörnyékápoló újdonsághoz, ahol gyopár barátunk a főszereplő. Legalább egy órát bírtunk anélkül, hogy ki ne próbáljuk a cuccot. Na jó, volt az másfél is. (Egyébként Erdélyben a szájhagyomány szerint varázserővel is bír ez a kis fehér növényecske, bőven tudnánk még róla mesélni, csak nem akarunk összehordani itt hetet és havat.) De, egy a lényeg, mert a Body Shop újdonságáról beszélünk most. Fémes görgős fejjel dolgozik a kis tollhoz hasonlító műanyag, amelyben a szépítő kozmetikum lakik. Nem csalás, nem ámítás, jó a hűvös érzés a szem aljának és bármilyen fura is, már első kezelésre látszik picit a gyopár hatása. Nem mondjuk, hogy a szemünk alatti összes táska eltűnt örökre, de üdébb lett a tekintetünk. Érezhető, hogy a szérum minden cseppje jótékony ásványi anyaggal van vele. Leszögezhetjük, ez az újdonság most állandó szereplője lesz a napi rituálénknak és kész!

The Body Shop Drops of Youth Szemkörnyékápoló Szérum 7 590 Ft

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr156683515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása