Nesze!szer

Audrey Hepburn unokája: Emma

2014. augusztus 17.

 

 

article-2722924-2079695D00000578-571_634x757.jpg

 

Emma Ferrer, Audrey Hepburn legidősebb unokája szeptemberben debütál a Harper's Bazaar címlapján. Ennek kapcsán az ifjú hölgy mesélt kapcsolatáról a filmes világgal, és azt is megtudhattuk, miként él emlékeiben minden idők legnagyobb színésznője, aki mellesleg a nagymamája volt.

Audrey Hepburnt a legegyszerűbben úgy írhatnánk le, mint a nőt, aki sosem megy ki a divatból. Nagyszerű színésznő, divatikon, igazi jótét lélek, az UNICEF utazó nagykövete, aki küldetésének tekintette a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítését. Mindemellett odaadó anyuka, aki gyermekeiért, az első házasságából született Sean – ért (apja a színésznő első férje, a színész Mel Ferrer), és Luca­ért ( későbbi szerelme, az olasz származású Andrea Dotti) képes volt háttérbe szorítani karrierjét. Arra azonban már sajnos nem kapott lehetőséget az élettől, hogy megtapasztalja a nagymamaság örömeit, ugyanis 1992­-ben egy utazás során váratlanul beteg lett – csak később derült ki, hogy vastagbélrákja volt­, 1993-­ban pedig végső búcsút vett a világtól, a Genfi­ tó melletti házában.

Emma Kathleen Hepburn Ferrer, a színésznő legidősebb unokája (Sean Ferrer lánya) egy évvel Audrey halála után, Svájcban látta meg a napvilágot. A 20 éves leányzó napjait az olaszországi Firenzében és környékén tölti, ahol a színésznő fiai 1994-­ben megalapították az Audrey Hepburn Gyermekalapítványt.

Audrey élete első főszerepét Oscar­ díjjal jutalmazták (ő játszotta Ann hercegnőt, a Római vakációban), de a legnagyobb sikert számára mégis az Álom luxuskivitelben, vagyis a Breakfast at Tiffany's hozta el. Most pedig elérkezett az idő, hogy Emma nagyanyja nyomdokaiba lépjen, aminél nem is lehetne jobb kezdet egy címlap fotózás a Harper's Bazaar szeptemberi számába. Noha Audrey­hoz hasonlóan Emma is művészlélek, a színészkedés helyett inkább a képzőművészet felé kacsingat, éppen harmadik évét kezdi a firenzei Képzőművészeti Egyetemen.

A képeket elnézve, az ifjú Ferrer le sem tagadhatná, hogy kinek a vére, hiszen ugyanaz a finom elegancia és báj köszön vissza Emma képeiről, mint hajdanán Audreyéról. Mi pedig bízunk benne, hogy előbb utóbb viszontláthatjuk a kisasszonyt egy filmben is.

És hogyan mit gondol a híres nagyiról Emma?

„Emlékszem egy fotóra, amin épp egy trambulinon ugrándozott. Ez még azelőtt történt, mielőtt felfogtam, mennyire híres. Azon a képen számomra olyan volt, akár egy jó barát. Pontosan olyan, amilyet egy ember kívánhat magának.”

Nesze!Dóri

 

article-2722924-207A7B6E00000578-740_634x743.jpg

 

article-2722924-2079694700000578-539_634x782.jpg

 

article-2722924-2079693E00000578-754_634x761.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr226609345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása