Nesze!szer

A kávé, ami tényleg szépít!

2014. július 27.

 

makka beauty coffee.png

 

 

Vannak az életben fura dolgok. Például az,  hogy ami jó, arra mindig kitalálják, káros és fúj, nehogy jól érezze magát az ember. Ilyen a kávé is, amire mondanak mindenfélét, viszont mi deklaráltan imádjuk és kész. Főleg, hogy most találkoztunk egy olyan kávéval, ami a finom íze mellett szépít is. Nem hittük, persze, hogy nem hittük. Aztán kipróbáltuk. Egészen konkrétan fantasztikus dologgal találkoztunk a bögrénkben. Egy barátnőnk kínált meg bennünket először vele. Elmondta, hogy ő egy hónapja issza és már kevéssé megereszkedettnek tűnik az arcán a bőr. Na, persze, hogy mi is vásárlói lettünk. Így a MAKKA Beauty Coffee-val indul a nap. Tehát nekünk tényleg szép minden reggel! 

 

Most jöjjön a fekete leves, vagyis térjünk a lényegre! Nagyon, de nagyon működik ez a szépítő kávé. Kollagénes ugyanis.Ami szabad szemmel is érezhető a fogyasztással töltött hetek alatt és óta: erősebb lett a körmünk, a hajunk és némileg az orcánk is simább. (Pedig az alvásból komoly hiányosságaink vannak!) Ugye, a Nesze olvasók pontosan tudják, mi is az a Nutricosmetics? Olyan ételek, amelyek a bőr szépítéséhez is hozzájárulnak. Funkionálisak. Eszünk, vagy iszunk és feszesedünk. Ilyen ez a kávé is, amelynek kortyolgatásakor csak annyit érez az ember, hogy lágy, selymes íz... aztán egy-két hét után kiderül, igen jó döntés, hogy ezt öntjük a bögrébe hét óra magasságában. A kollagén ugyanis valójában zselatin, ami a bőrben, ínban, porcban, csontban és minden kötőszövetben fehér rostokból épül fel. Természetes fehérje, amely támogatja a test elsődleges szöveteinek stuktúráját, vagyis a kötőszövetét. Ő felel az elasztikusságért, hisz bőrünk 75 %-a ebből épül fel. Ez pedig egy olyan speckó kávé, ami anti-agint hatást vált ki, mert kollagén van benne, valahol az apró szemecskék között. =Egy német fejlesztésnek köszönhetően kollagén peptidek vannak benne. ) Ebből semmit, de semmit nem észlelünk, csak azt, hogy még az arckrémeink is jobban hatnak. Olyan, mintha belülről turbóznánk azt, amit kívülről felviszünk. 

"A modern technológia segítségével enzimes hidrolízis útján felbontották a hosszú láncú kollagént és kiválasztották azokat a peptid szekvenciákat, melyek kifejezetten bőrre, körömre, hajra optimálisak. A peptidek, azaz az úgynevezett fehérje-hidrolizátumok gyorsabban, és tökéletesebben szintetiódnak, így elősegítik a növekedést, és a sejtek megújulását. A kollagén peptid olyan hatásfokkal járul hozzá az eredményességhez, mely egy évtizede még elképzelhetetlen volt." - szól a hivatalos leírás. 

Amit mi tapasztaltunk a MAKKA Beauty Coffee fogyasztása során: erősebb lett a körmünk, mert az eddig papírból volt. A hajunk is jobban rendeződött, keményebbek valahogy a tincsek. A bőrünk is feszesedett, de nem csak pillanatnyilag, hanem úgy néz ki, tartósabban is és valahogy jobb állagú a bőrünk. Belülről támogatjuk az anti-aging folyamatot. Tudjuk, hogy ez az egész valójában elég furán hangzik, de nem az. Ezt mi most a saját bőrünkön tapasztaljuk és mást nem teszünk, csak egy bögre igen finom kávét szürcsölünk el reggelente. Persze, már a család nőtagjai is kunyerálnak belőle. Jó fejek vagyunk, nekik is adtunk már egy-két tasakkal, szépüljenek ők is! Ez most már must have beauty szer az otthonunkban. Csak nem a pipere polcon hever, hanem a konyhapulton vár bennünket. Igényes hölgyeknek csak ajánlani tudjuk, nagy kanállal, két deciliter vízzel és némi tejszínnel, pici mézzel! 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr196211052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása