Nesze!szer

Hogy ne zabáljanak meg... a szúnyogok

2014. június 27.

 

 

szúnyogos indító2.jpg

 

Úgy tűnik, idén több barátocskát kaptunk, mint az előző nyáron. Zenélnek is itt rendesen, múltkor egy szegényt véletlenül lesántítottunk, pedig csak nem akartuk, hogy a család legkisebb tagját megcsípje. Igen, a szúnyogról van szó, akit nem mindig fogadunk nagy szeretettel sem otthon, sem napozáskor. Mivel a természetesség hívei vagyunk úgy általában, nem mesterséges kemikáliákkal gondoltuk telefújni a lakást, mert minek juttassunk még egyéb műanyagokat a bőrünkön át a szervezetükbe. Az illóolaj lett a megoldás megint. Két üvegcsére is szert tettünk a Panarom kínálatából. Az egyik itthon használatos. Párologtatóba vagy diffúzorba kell tenni és úgy hat. Tudjuk, hogy fura, de még ennek is kellemes az illata, nem fintorgunk rögtön tőle, viszont a szúnyogok. Na, ők igen! Jávai citronella a fő összetevője és ami szuper, hogy gyerek mellett is használható! Ám mivel elég sokat megyünk kirándulni, ahová ugye nem hordozhatunk a kezünkben egy párologtatót a Citrellával (bár mondjuk érdekes megoldás lenne), egy balzsamos valamink is van már. Ezzel azt csináljuk, hogy indulás előtt, ha tudjuk, hogy szúnyog paradicsomba megyünk, jól bekenjük a családtagokat. Akkor is kiváló, ha valahol csípés ért, mert enyhíti a kellemetlen tüneteket. Persze, nem kell vastagon, pakolásként alkalmazni, csak vékonyan. Elsőre egyébként ez büdi, viszont másodikra már nem, néhány perc után kellemesnek érzed a bőrön, hűsítő érzést ad. Vízparti fesztiválokra is igen erősen javalljunk, meg strandra is. Már, ha van, amit, vagy akit szeretnél levakarni magadról...

 

Panarom Citrella Szúnyogriasztó 30 ml - 3 810 Ft

Panarom Szúnyogriasztó Gél 50 ml - 1 840 Ft

 

 

Panarom szúnyogok.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr196422241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása