Nesze!szer

Koby botránypóló újratöltve

2014. június 24.

 

 

 

Koby-Koczka.jpg

 

Koby, aki a hipster Kossuthot ábrázoló pólóival vált híressé és egyben botrányhőssé saját értékesítési csatornát indított be termékeinek a Klassz.hu segítségével. A magyar Szent Korona azóta nem csak a reformkori politikus, de Bartók Béla, Jancsó Miklós, József Attila és Ady Endre fejére is felkerült. Emiatt feljelentést is tettek ellene, de szerencsére hiába. A bíróság szerint is a művész nemzeti jelképeket az alkotásokkal nem sért, így forgalmazhatóak a pólói. Korábban a szélsőjobb bírálta a darabokat ugye. De sebaj!Hiszen a művész pont ezért egy saját értékesítési csatornát hozott létre a Klassz.hu webáruházzal közösen. Május eleje óta elérhető a kollekció, sőt folyamatosan változó kínálat mellett Koby továbbra is tartja magát ahhoz, hogy pólóiból minden esetben csak 99 darab készül, mindegyik kivétel nélkül számozott és limitált szériás.  Nagy öröm  a tervező számára, hogy közismert személyek is vállalták, hogy viselik a darabokat, hiszen Koby pólóit viselni nem egyszerűen divat, hanem egy vállalás, felvállalás, kinyilatkoztatás. Kovács Gábor filmproducer, Szimler Bálint, Hajdú Szabolcs és Bollók Csaba filmrendezők, Jancsó Nyika és Rév Marcell operatőrök, Török Illyés Orsi színésznő, a slammerek Simon Márton és Pion István, az óceán-átszelő magányos evezős Rakonczai Gábor, és a mesterfodrász Koczka is viseli a pólókat. Sőt, a cannes-i filmfesztiválon most bemutatott új Mundruczó Kornél film, a Fehér Isten operatőre, Rév Marcell például a 200 kutyával forgatott filmhez passzoló stílusos módon a Plutó kutyás designt viseli a legszívesebben. Mindenki döntse el maga hogy az egyedi póló grafikák mennyire sértik az erkölcsét, viszont szerintünk egy nagyon ötletes és tehetséges művész Koby.

Nesze!Eszti

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr526407233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása