Nesze!szer

Hajszínezés a L'Oréal blogger napján

2014. április 10.

 

 

HairchalkBlonde5E (1).jpg

 

HairchalkBrune2-7E-30713-OK-DEF (1).jpg

 

1533750_701959556521003_872174378_n.jpg

 

Nem is olyan régen a L'Oréal blogger napján jártunk, amit most először szervezett meg számunkra a világ legnagyobbjaként ki kiáltott kozmetikai és szépségápolási cég. A 'loreálosokat' ismerve, kétségünk sem volt afelől, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy emlékezetessé tegyék mindenki számára az eseményt. Mondanunk sem kell, hogy ez már a megérkezéskor bebizonyosodni látszott, amikor színpompás (alkoholmentes!) koktélokkal fogadtak bennünket. Így hát Mojitoval a kezünkben és szívószállal a szánkban kezdtük el keresgélni az ismerős arcokat, akikkel aztán karöltve indultunk elfoglalni a helyünket, ahol azonnal kezdetét vette a márkatörténet, L'Oréal-módra. Először Tünde mutatta be a repertoárjába tartozó L'Oréal, Garnier és Maybelline dekor-, és szépségápolási márkákat, akit Judit követett a hajápolási és, -formázási termékek névadóival, aminek köszönhetően közelebbről is megismerhettük a L'Oréal Professionnelt, a Kérastase-t és a Matrixot. Végül, de nem utolsósorban Gyöngyvér bemutatta az aktív kozmetikumokat, amik közé a Vichy és a La Roche-Posay tartozik. Ezúton is köszönjük nekik azt, hogy a bizonyára már ezredjére elismételt információkat még mindig ugyanolyan lelkesedéssel adták át nekünk! A tömény, de hasznos adathalmaz után, mini szendvicsekkel és további koktélokkal töltöttük a szünetet. Ekkorra már mindenki jobban feloldódott, ami egyre hangosabb bloggerina-csacsogással járt. Na de a találkozó itt még koránt sem ért véget, sőt a legjobb dolgok még csak ezután jöttek! Volt itt minden, mi szemre, szájra, arcra és hajra való. Igazi szépség lakoma volt ez minden jelen lévő hölgynek. A terem egyik sarkában Larion Oscar adott személyre szóló sminktanácsokat, a másik oldalon pedig Hajas Laci vette szemügyre a hajunkat és mondta meg, hogyha valamit nem jól csinálunk vele. És ha már szóba jött a frizura: a legnépszerűbb ficak talán a Hair Chalk részleg volt, ahol szakavatottak színezték be a legbátrabbak haját - igen, mi is ebbe a csoportba tartoztunk. Valójában a L'Oréal Professionnel márka hajkrétájáról van szó, ami igazából nem is por, hanem folyékony állagú. Meg kell hagyni, abból a szempontból ez valóban jobb, hogy nem porzik és nem hagy nyomot a bőrünkön vagy a ruhánkon. A blogger napon nem volt más dolgunk csak kiválasztani a legjobban tetsző színt, amiből egyébként összesen nyolc van. Az árnyalatnál figyelembe vettük azt, hogy a saját hajszínünk mennyire engedné érvényesülni a chalkot, azaz mennyire lesz benne intenzív és látványos. A Sweet Sixten Pink nevű tónusnál maradtunk, azzal színeztünk be egy-egy oldalt, amit Poppy Delevingne ihletett. A fodrász lányok egy teljesen más módszerrel vitték fel a chalkot, amivel egyébként otthon lehet, de mindkét technika gyors és egyszerű. A videón láthatjátok is, hogy egy applikátorra kell ráönteni a terméket, amit miután összehajtunk szépen eloszlik a szín a papírka teljes területén. Ezzel egy kiválasztott tincset kell közrefogni és végighúzni rajta az applikátort. Hogyha első próbálkozásra még nem lesz olyan élénk a szín, amilyet elképzeltetek, akkor ismételjétek meg a folyamatot. A kész tincset hajszárítóval szárítsátok meg és kész is! Átlagosan két samponos hajmosásig marad a hajban, amit mi már ellőttünk és még mindig látszik a szín, tehát azért számítsatok arra, hogy ez lehet, hogy belefér 3-4 mosásba is. Persze, amennyiben mindenképpen meg akartok tőle szabadulni akkor dörzsöljétek át samponnal csak a tincset majd öblítsétek ki. Elvileg nem változtatja meg a hajszál szerkezetét, mi azért éreztünk némi tapintásbeli különbséget, de nekünk ennyi áldozatot megér a dolog! A blogger napon kis híján sorszámot húztak a lányok, annyira bezsongott mindenki. Készült még lila, kék és korall színezés is és mivel mindenkit megajándékoztak egy tubussal, biztos vagyok benne, hogy fogunk még viszontlátni színes hajú lányokat. Így hát új ismeretekkel, tapasztalatokkal és élményekkel hagytuk el a L'Oréal hadiszállását, ahova már várjuk a legközelebbi visszatérést.  
 
Hogyha ti is inkább profikra bíznátok a hajszínezést akkor a L'Oréal Professionnel szalonokban kb. 1-2 000 forintért (ez a hajhossz és a felvitt anyag mennyiségétől függ) már megcsinálják nektek, de hogyha szívesen kísérleteztek otthon, akkor szintén ott tudtok belőle bevásárolni 4 290 Ft-ért.
Nesze!Dia
 
Ps: A L'Oréalnak pedig ezúton is köszönjük a meghívást!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr245996907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása