Nesze!szer

Vidám vasárnap

2014. február 01.

görcsös vidám vasárnap.png

Ez egy történet a hegymászóról, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. Ám, mivel a dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül teszi ezt meg.


Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett, hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, amíg besötétedett. Sűrű éjszaka borult a hegytetőre. Körülvette a feketeség, a Holdat felhők takarták el, semmi sem látszott.
Ahogy így mászott felfelé, már csak pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és zuhanni kezdett. Csak fekete pontokat látott maga körül, és érezte az erőt, ami kegyetlenül húzta lefelé. Ezekben a félelmetes percekben életének minden jó és rossz pillanata lejátszódott a szeme előtt. Érezte, hogy milyen közel van a halálhoz. Egyszer csak erős rántás érzett, elakadt a kötél és megállt a zuhanásban. A kötél fájón hasított a tenyerébe.
A teste a levegőben lógott, csak a kötél tartotta. Abban a pillanatban csak azt tudta kiáltani: 
- Istenem segíts!
Az égből váratlanul egy mély hang hallatszott: 
- Mit akarsz, hogy mit tegyek?
- Ments meg, Istenem! 
- Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?
- Persze, hogy hiszem! 
- Akkor vágd el a kötelet amivel meg vagy kötve... 
Egy pillanatra csend lett. Az ember úgy döntött, hogy mégis teljes erejével kapaszkodik a kötelébe és megvárja a reggelt.


A mentőcsapat mesélte, hogyan találták meg másnap a megfagyott hegymászót. A teste a kötélen lógott, amihez oly görcsösen ragaszkodott. Két méterre volt a földtől.

Te se ragaszkodj semmihez görcsösen. Mert lehet, hogy pont ez választ el a megoldástól. 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr505793155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása