Nesze!szer

Legyél Süel inspiráló lány!

2014. január 29.

süel lányok.jpg

Gondolkodtál már azon, hogy ki az, aki neked motivációt tud adni, ki az, aki inspirál? Nem példaképre gondolunk, vagy óriási bálványra, hanem olyan valakire, akitől kicsit lelkesebb leszel, akitől úgy érzed, jó látni, hogy hogyan öltözködik, hogyan intézi az életét, ilyesmire. A Süel ugyanis, akik kötöttségekben utaznak, most inspiráló hölgyeket keres. Őket szeretné ugyanis tavaszi katalógusába betenni, a személyekről pedig egy komoly zsűri dönt. (Persze, Horváth Éva is benne van, hisz ő a hazai márka arca!) Azok, akik pályáznak és bejutnak, természetesen egy gyönyörű sminket is kapnak a fotózás előtt a Marionnaud csapatának segítségével. Ha belevaló csaj vagy és elmúltál 22 éves, meg ugye és hát persze szeretett a kötött holmikat, szerintünk jelentkezz. Csak egy egész alakos kép kell és némi bemutatkozás. Nyerhetsz jóga bérletet, ajándékcsomagokat és persze egy szuper napot a csapattal, akik még többet hoznak ki majd belőled, már amennyiben lehetséges. Emitt találsz minden részletet, mi pedig várjuk, hogy inspiráljatok majd bennünket is, amikor a katalógusban látjuk a három inspiráló hölgy képét! 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr505787791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása