Törődj vele, hogy törődhessen veled

“Hegyeket képes megmozgatni az egyszerű törődés, amiben embertársunkat részesítjük." - tartja Yehuda Berg. "Legyünk elérhetőek egymás számára. Nagyon egyszerű a sajnálom, de most nagyon elfoglalt vagyok - megjegyzést odavetni, egy szükséget szenvedő társunknak, de az már keményen érint, mikor a fenti mondatot nekünk címzik, amikor nekünk van szükségünk segítségre.” - mondja Berg

Itt, a Közel-Keleten nem szokás télire behozni a növényeket - tekintve, hogy ezen évszak nagyjából húszfokos. Ám az én szépséges orchideám nagyon megsínylette az elmúlt hetek esőzéseit. Tavaly ilyenkor annyi virág volt rajta, hogy alig bírta el, most pedig óriási, sárga lyukak tátonganak a levelein, és bimbóknak nyoma sincs rajta. Nagyjából ilyen állapotban volt szegénykém, amikor két évvel ezelőtt megtaláltam az utcán - bevallom, azt hittem, egy haldokló bambuszba futottam bele. Hosszú ideig tartott, míg szeretettel, odafigyeléssel, gondoskodással eljuttattam arra a pontra, hogy megmutatta valódi önmagát - amikor pedig elborították a hatalmas, csillag alakú fehér virágok, nem akartunk hinni a szemünknek. Most pedig ismét itt vagyunk, a nullponton - az orchidea "nem hisz magában". Ilyenkor pedig óriási a kísértés, hogy - ahogy az egykori "gazdája" tette - lemondjak róla, és kirakjam az utcára, hiszen "meghalt". Szemmel láthatóan hónapoknak, vagy talán egy újabb évnek kell eltelni, mire kiheveri a jégesőt szegénykém.

Az jut eszembe róla, hogy tavaly, amikor még az előző, omladozó kis lakásunkban éltünk - amelyet eleinte élvezettel csinosítgattam és szeretgettem - eljutottam arra a pontra, hogy úgy éreztem: "Ez az otthon már nem otthon, kinőttük, lepukkant, nem kell, másikat akarok." - ettől fogva pedig hetek kérdése volt, míg a lakás elveszítette a varázsát. Egészen addig minden repedés a falon mesélt valamiről, bármily kicsi is volt, valahogy mindennek volt hely. Eztán pedig sötét, hangulattalan, és varázstalan hellyé változott, ami legfeljebb alvásra használható - bár már aludni sem igazán tudtam egy jót, annyira elvágytam onnan. Pedig nem a pecó változott... csak az énhozzáállásom. És persze pontosan tudtam, hogy ha beszüntetném a lakás (le)értékelésének bojkottját, visszatérne az élet a falak közé... de valahogy nem ment. Ezzel pedig nem csak az otthonnak, de saját magamnak is rengeteget ártottam: bő egy éven át kellett élnem egy olyan helyen, amely tükörként verte vissza a negatív energiáimat, és semmiféle megnyugvást, vagy feltöltődést nem adhatott nekem - hiszen nem volt miből.

Így megy ez a kapcsolatokkal is. A napokban olvastam egy cikket, amelyben Brad Pitt arról beszél, hogyan szakítottak majdnem Angelina Jolie-val, amikor az asszony megbetegedett, kórosan lefogyott, nem fogadta el a neki felkínált filmszerepeket, és egész éjjel képtelen volt aludni a frusztráltságtól és általános boldogtalanságtól. "Önmaga árnyéka volt, én pedig szinte biztos voltam benne, hogy egyenes út vezet a válásunk felé." - mesélte Pitt az interjúban. Aztán valami történt: a színész észbe kapott. Ahelyett, hogy lemondott volna a szerelméről, virágokkal, kedves szavakkal, és folyamatos, szüntelen törődéssel biztosította a szeretetéről, Angelina pedig - csodák csodája - hízni kezdett, egyre gyakrabban aludta át az éjszakát, és néhány hónap alatt ismét ragyogó, szépséges, boldog nő vált belőle. Ahogy Brad Pitt mondja: "Rájöttem, hogy a velünk élők tulajdonképpen a mi tükörképeink: ha kitartóak vagyunk, velünk együtt emelkednek fel a negativitásból, ha viszont feladjuk, sosem térnek magughoz többé."

Legyen szó az otthonunkról, egy növényről, a párkapcsolatunkról, az egészségünkről, vagy általában véve az életünkről, mindannyiunkban ott van az erő, hogy életet, szépséget, örömöt, boldogságot, ragyogást csempésszünk a haldoklás, a fonnyadás helyére. Ahogy nekem kutya kötelességem türelmesen, szeretettel és gondoskodással kivárni, amíg az orchideám  újra teljes pompájában ragyog majd, mindannyiunknak fontos küldetésünk, hogy számba vegyük a számunkra fontos dolgokat, és elhatározzuk: nem mondunk le róluk, mielőtt még túl késő lenne. A Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy mindannyian képesek vagyunk arra, hogy a Fény közvetítőivé váljunk. Ezért esik annyira jól, amikor segíthetünk másoknak: mert ilyenkor átfolyik rajtunk a Fény. Ahogy Yehuda Berg mondja: "Ha azt szeretnénk, hogy a Fény átjárja a szavainkat, nekünk kell Fénnyé válnunk. És mi a Fény más szóval? Szeretet."

Fényes, kitartással, gondoskodással és bőséggel teli, spirituálisan és materiálisan gazdag újesztendőt kívánok mindenkinek.

Steiner Kristóf

www.whitecityboy.com