Nesze!szer

Gyógyító párna kicsiknek!

2013. december 11.

imed-parna_minta.jpg

Meséltünk már arról nektek többször, hogy nem a gyógyszerekben hiszünk, inkább a szelíd, természetes gyógymódokban. Ez a gyerekeknél fokozottan igaz, megfázásos időszakban főként. (Piciny korunkban a körzeti állandóan maripent írt fel mindenre, már akkor is, amikor még csak a rendelő ajtajában álltunk. Mély nyomokat hagyott bennünk...) Szóval. Nem is olyan régen bukkantunk valami hozzánk igen közel álló dologra. Gyerekeseknek is igen melegen ajánlanánk, ha légúti problémák, hurutos betegségek alakultak ki a csemeténél, de megelőzésre is szuperszónikus a dolog.

Összefogott ugyanis egy csapat és megalkottak valami igazán egyedit. (Két hölgy indította el az egészet!) A munkáját és szakértelmét adta egy doktornő, aki homeopátiás orvos is. Egy biológus, aki nemzetközi szaktekintély. Egy grafikus, aki nagyon sok gyerekkönyvet illusztrált már. És tulajdonképpen két hölgy által életre hívták az iMed márkát, majd a többiek segítségével megszületett egy illóolaj és sópárna, amely gyógyít, ellazít és elvarázsol. Látod is fent a képen. Asztmások is használhatják már magát a sópárnát is, hisz ugye tudjuk, hogy milyen jó gyulladáscsökkentő hatása is van ennek minden mellett. A só egyébként Lengyelországból jött  a párnába, a wieliczkai bányából, tehát igen gazdag nyomelemekben. Szóval, ez lakik belül. Az illóolaj pedig a biola munkatársa által lett kifejlesztve. Ők ugye messze földön híresek.  A filtert egy tartóba kell helyezni és arra csepegtetni ugye. Így fejti ki a hatását, ha beteg a pici. De mi egy tisztes megfázással küzdve kipróbáltuk tegnap este. Megmondjuk az őszintét, igen bejött. Édesek rajta azok a rajzok, olyan nyugtatóak, ez volt a bevezetés. A só nem kényelmetlen a fej alatt, kemény, de nem kell gyömöszölni a párnát. Az olajat rendeltetésszerűen cseppentve és úgy pihenve a párna oldotta azt, amit oldania kellett, hogy ilyen szépen és viszonylag érthetően fogalmazzunk. Volt min dolgoznia bőven, mert tényleg emberesen megfáztunk és papírzsepi a legjobb barink az elmúlt napokban. Megszerettük a párnácskát... lehet, hogy a család gyerekes részének is veszünk ajándékba karácsonyra egyet. Mert sokkal jobb, mint a mesterséges szörnyűségek, amiket gyógyulásra javallanak egy nagyobb náthánál! 

Egyébként a cucc fülre is helyezhető, felmelegítve ízületi fájdalmakra is jó. Ekkor tegyük 50 fokra a sütőbe egy fél órára. HIdegen zúzódásokra is bevethetjük. Ám ebben a téli időszakban megfázásra hajlamos kicsiknek és nagyoknak is ajánlanánk nagyon, de tényleg! Szép álmokat!

(Ezen a címen rendelheted: imedtherapy@gmail.com, vagy ezen a számon: 36 308160010. Néhány ezer forint, ITT találsz még egy csomó infót)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr395684973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása