Nesze!szer

Vidám vasárnap

2013. november 30.

advent első vv2.jpg




Élt egyszer egy ember, akinek kicsi gyerekei voltak. Sok. 
Betevő falat már nem volt a háznál, minden kifogyott a kamrából, a polcok is üresen álltak.
A szegény embernek már csak a hite maradt.
Éjt nappallá téve imádkozott. Hívta Urát, és a segítő Szellemeket.
Napok teltek el, de imája nem lelt meghallgatásra.
Számos sóhaj hagyta el az ajkát. Visszagondolt a múltra, a régi szép időkre,- arra, amikor még élt a felesége, a támasza, a szívének legkedvesebb lény, akivel minden búját, bánatát megoszthatta, de az örömben is ugyanúgy osztoztak.
- Ó de szép idők voltak azok!
De ez mára csak a múlté, Ez az egész egy emlékké, vagy emlékképpé vált, amit a szíve legrejtettebb mélyén, féltve őrzött.
- Mi lesz velem és a gyerekekkel?
- Mi lesz velünk, ha már az Úr sem segít?
- Az Öreg Isten is elhagyott már minket?- sóhajtott fel kínjában.
Tovább is fűzte gondolatait:
- Az nem lehet, hogy nincs olyan Isten, aki ne tekintene le reám, ne hallgatná meg könyörgésemet, szívből jövő imáimat. Hisz nem magamért teszem. De az éhes szájakat valahogy be kell tömnöm.
Ha már az anyai melegséget nem pótolhatom, legalább tejet, kenyeret oszthassak szét a gyerekeim között…
Tán még ebben érzik az anyai öl melegségét…- sóhajtott keservesen.
Könnyek buggyantak ki szeméből, fáradt, megtört arcán lefelé csurogtak, - nem szégyellte őket. Siratta a múltat, a régi szép időket. A családot, az asszonyt, ki hirtelen beteggé vált és elvitte az Úr, magához szólította.
Ő már jó helyen van. Őnéki már könnyű. Ő már az Angyalok közt énekel.
- Nem látja, (vagy vajon látja, - ha a Felső világ Szellemei léteznek ő is, látja) az éhes, kisírt, szomorú arcú gyermekeket?
Gondolatait így fűzte tovább:
- Asszony, legalább te segíts már nékünk!
- Odaföntről hullass egy pár édes almát, az Édenkertből!

advent első vv3.jpg

 

Súlyos csend ülte meg a szobát, csak a gyermekek szuszogása törte meg néha a némaságot. Mintha megállt volna az idő és egy pillanat lett volna minden.
Fény villant az „öreg” előtt. Megdörzsölte a szemét, azt hitte, nem jól lát, képzelődik.
Egy sugárzó fényű Angyal állt előtte.
- Ne a múltat sirasd „öreg”, és ne a jövőben gondolkodj!
A mostban, a mában élj!
A jelen pillanattal törődj! – mondta az Angyal és széttárta a kezét.
- Menj békével, tedd el magad holnapra, gyógyír kerül a bánatodra.
Ki Istenben hisz, és remél, és még tudja is az Istent… Ő orvosolja bánatod!
Sohasem hagyna magadra téged, hisz legfontosabb számára a Kegyelem. - mondta

És ahogy jött a látomás, úgy is tűnt el.
Az „öreg” megtörölte könnyáztatta arcát, nehézkesen felállt az asztal mellől, - kábán nézett előre. Nem értette mi is történt vele. – Tán megzavarodtam?
- A fejemben hallottam a hangokat… Áh, badarság, és legyintett egyet.
- Nem hiszek a csodákban!
- Pont hozzám szólt volna egy égi lény, és nyújtana segítő jobbot.Na persze...
Gondolatait tovább fűzte, de mire a végére ért, valami különös nyugalom, melegség járta át a lelkét. Ledőlt a kemence mellé, hogy átmelegítse sajgó tagjait.

 

advent első vv4.jpg

 


Másnap reggel itt virradt rá a Nap.
Korán volt még, hajnal, mikor az ajtón kopogtattak.
Egy megtermett asszonyság állt az ajtóban, kezében ragyogó alma, a másik kezében egy hatalmas kosár, amely telis tele volt pakolva jobbnál jobb dolgokkal.
Az asszony kezet nyújtott.
- Én vagyok az új szomszéd.
- Özvegy vagyok. A férjem, Isten nyugosztalja, a múlt télen ment át az Örök Világba, a Fényességbe.
- Hallottam az asszonyoktól munka közben, hogy magukkal meg mi történt.
- Nehéz a férfiembernek egyedül a sok gyerekkel! Oszt meg nem is az a doga, hogy átvegye az anyaszerepet.
- Gondoltam egyet és összepakoltam néhány dolgot,amelyre szükség
ük lehet. És már lépett is beljebb, hogy kipakolja a kosár tartalmát.

Meleg tej,kalács illata csapta meg az „öreg” orrát, és az asszony csak pakolt, és pakolt…
Megtelt az asztal. Egy kamrát meg le
hetett volna tölteni avval a sok földi jóval, ami hirtelenjében ott termett.

Az „öreg” nem tudott szóhoz jutni. Csak állt némán, nem tudta mire vélni a dolgot.
Könnyes szemeit az asszonyra emelte:
- Magát az Öreg Isten küldte…
- Áldott legyen, és az is, amit hozott áldássá váljék…
- Köszönöm…
Gyereksírás hallatszott, hüppögés, majd feltűnt az ajtóban egy álmos, kócos hajú kisleány. Öreg maciját magához szorította, (aki időtlen időt élhetett már meg, az állapotából ítélve), úgy szorította, mint aki soha nem akarja elengedni.
- Tati, megjött a Mami?
- Olyan illat van....- kérdezte.
Az „öregnek” földbe gyökerezett a lába, erre a kérdésre nem számított.
Csak állt és nézte a hüppögő gyermekét.
Az asszony kitárta kezét, a következő pillanatban már magához ölelte a kicsi lányt.
- Én jöttem át hozzátok, én vagyok az új szomszéd.
A kislány végigmérte az asszonyt, és mind aki időtlen idők óta ismeri, - hozzábújt.
- Máskor is átjössz? - fészkelte beljebb magát az asszony ölébe.
Az asszony, kérdőn az „öregre” nézett, - ő hálásan bólintott.
- Biz átjövök én.- válaszolta kedvesen az asszony.

Mi ebből a tanulság? Ne a múltat sirasd és ne a holnaptól félj. Élj a mában! A segítség pedig mindig megérkezik. Onnan, ahonnan nem is várnád.

Nem tudhatod, hogy mikor kopog be valaki a te ajtódon is...

Hisz az Advent a csodákról is szól. 

Nyiss ajtót a csodáknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr185668907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása