Nesze!szer

Gyógyulj természetesen illóolajokkal!

2013. november 24.

aromaszeánsz.jpg

Rég örültünk könyvnek ennyire. Feller Adrienne, aki az illóolajok nagy értője és tudója (Panarom, ha így többet mond) és Tobai Ágota ugyanis tollat ragadott. Ebből született egy szép, harmonikus és igen hasznos kötet, amely az Aromaszeánsz címet viseli. Most mondanánk el, hogy ennél jobb karácsonyi ajándékot nem is tudnánk elképzelni, már persze olyanoknak, akik hajlandóak másfelé tekinteni, mint amikor megfázásra egy tasakos valamit lök be az ember és jé, nem használ. Adrienne mindig mondja, mivel a test egy organikus szerkezet, csak élővel lehet meggyógyítani. Mi is ebben hiszünk és nem a kemikáliák világában.

illóolaj rózsa aromaszeánsz.jpg

A könyvben elmesélik, hogyan is zajlik a gyógyítás aromaterápiával, van benne kicsi történet, az illóolajok biokémiája, tárolása, növényi olajok is, de ami a legfontosabb: 160 megoldás 16 illóolajjal a leggyakoribb panaszokra. Mert ugye, van olyan, hogy egy megfelelő keverék 2-3 óra alatt már el is űzi a csúf betegséget, csak fontos, hogy ne térjünk el a javasolt receptúrától. Nekünk azért is szimpatikus minden mellett az Aromaszeánsz, mert nem ezer féle olajjal variál, hanem próbál egyszerű maradni. Kapsz receptet párologtatáshoz, immunerősítő masszázsolajat is készíthetsz általa, de még a fránya szemölcsödet is orvosolhatod, vagy enyhíthetsz a menstruációs görcsökön. Kismamáknak igen erősen tudnánk javallani Adrienne és Ágota irományát, ugyanis a babákra még erősebben és jobban hat az ilyen gyógyítás, nem kell már mini korukban hozzászoktatni őket a patika tartalmához, ha mondjuk jelentkezik egy kis láz, vagy heveny fülgyulladás. De még sportsérülésekre, légúti panaszokra is van benne megoldás, vagy akár a fokozott étvágyra is. 

Egy immunerősítő testolajkeverék receptjét ki is másoljuk a könyvből, hogy lássátok, a természet patikája mennyire nem bonyolult:

- Citrom essencia 2 ml

- Szegfűszeg illóolaj 0,5 ml

- Eukaliptusz radiata illóolaj 2,5 ml

- Szezámolaj (növényi olaj) 195 ml

A fürdést követően 1-2 evőkanálnyi testolajjal masszírozzuk át az egész testfelületet. (Várandósság és szoptatás alatt nem javasolt!) 

Szóval, mi igen örülünk annak, hogy végre a francia aromaterápia vonala hazai tapasztalatokkal fűszerezve segítséget nyújthat a mindennapokban. Végre valami, ami értékes, hasznos és nem parasztvakítás 240 oldalon. 

Feller Adrienne - Tobai Ágota: Aromaszeánsz

Otthoni gyógyítás francia aromaterápiával, Bookline - 3 990 Ft (a Panarom webshopban olcsóbb ITT.)

Ps: Egy régebbi interjúnk Adrienne-vel ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr705653427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása