Nesze!szer

Brad Pitt és az illatok

2013. október 31.

brad szaga1.jpg

Ha a világ egyik leghíresebb és sármosabb színészére gondolunk, azaz Brad Pittre, akkor valószínűleg egy tökéletes testű és ápolt, jó illatú férfi érzete ugrik be. Pedig.... Hát.. rossz híreink vannak. Ugyanis tegnap olvasuk a Bors-ban, aztán utána is mentünk: miszerint Brad nem használ semmilyen szappant vagy tusolós szert a mosdáshoz. Alaposan átgondolta és megvizsgálata a témát, majd úgy döntött, szerinte tele vannak veszélyes kemikáliákkal, amelyek ártanak és még az öregedést is felgyorsítják. Inkább egy citromos, almaecetes keveréket használ, amelytől állítása szerint fiatal marad, viszont a jelek szerint a kellemetlen szagokat nem tünteti el. Sőt, most már a családjának is kínos Pitt meggyőződése, hiszen a saját gyerekei is csúfolni kezdték, valamint Angelinával sem találkozott már egy ideje filmforgatások miatt ezért az első nagy találkozásnál még ő is megjegyezte hogy a szaga olyan, mint egy pásztorkutyának. (Állítólag) A színésznő még egy nagy habfürdőt is készített és próbálta becsalogatni Bradet, akinek ez nem jött be igazán, de Joli kikötötte, hogy ha nem kezd el sürgősen szappanozni, akkor hamarosan a kanapén találja magát. Nos, hölgyeim ezek nem túl bizalomgerjesztő információk. Mindenesetre szép gondolat hogy a vegyszereket próbálja kerülni de, már léteznek természetes alapanyagú szappanok, amelyeket bátran használhatna Brad Pitt. És egyébként így picit fura, hogy a Chanel illatát reklámozza...

Nesze!Eszti

(Forrás ITT.)

brad szaga2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr245606989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása