Nesze!szer

Vidám vasárnap

2013. szeptember 14.

fredstobaugh2.png

Fred Stobaugh nem volt különösebb ember, mint bárki más. Talán annyival, hogy élete része lehetett egy óriási szerelem, ami tudjuk, sokaknak, vagy nem mindenkinek adatik meg. Ám Fred sajnos néhány hónapja, több mint 75 évnyi boldogság után elvesztette feleségét. Lorraine annyira hiányzott neki, hogy egy dalt is írt hozzá. Csak a szöveget rögzítette, majd benevezte egy internetes versenyre. A kiírás szerint rögzíteni kellett a nótát és úgy beküldeni. A Green Shoe Studio felhívása dalszerzőknek szólt, így a a 96 esztendős bácsi szinte semmiféle kritériumnak nem felelt meg. 

fredstobaugh1.png

Ám a stúdió munkatársai mégis úgy érezték, ennek a dalnak  teret kell adni. Így megvalósították azt, profi kollégákkal. Videót is készítettek erről. Az Oh, Sweet Lorraine című dal azóta sláger lett, számos feldolgozása van és világsztárok beszélnek róla. (ITT letöltheted). Mi nem bírtuk meghatódás nélkül. És mi ebből a tanulság? Hát az megint mindenkinek a magáé... egy biztos, akit szerettek, annak mondjátok el minél többször és ne gondoljátok, hogy a világ csúnya és a gonosz. Mert rajtunk múlik, a körülöttünk tévő teret mivel töltjük meg... de a legjobb, ha sok-sok érzelemmel, szeretettel, szerelemmel és kalanddal! 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr435513580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása