Nesze!szer

Nem szőrözünk: Venus & Olay

2013. június 13.

venus1.jpg

Nem lehetünk elég hálásak azért, mert újra beköszöntött a nyár kicsiny hazánkba. És hát hogy is mondjuk, a hirtelen melegben előbukkantak a lábaink. Nem gondoltátok volna, ugye? Iziben szaladtunk is a szaküzletbe és körül is néztünk. Oké, megint a színre mentünk rá, szokás szerint, mert egy nőnek ez fontos...új szerzeményünk eléggé aranyos, azt kell mondjuk. Mondjuk is, milyen beretvát vetettünk be a nagy summer-ben! A Gillette Venus szövetkezett az Olay márkával, ami bennünket bárhonnan is nézzük: meglepett. Két giga cég ugye, óriás szakértelem. Ezt onnan tudjuk, hogy a Gilette-nél jártunk is kutatóüzem látogatáson London alsón, remek kis élmény volt, mi több, hasznos is Na, szóval, térjünk vissza a lábainkhoz. Mondjuk is a tapasztalást.

venus2.jpg

Beretva kicsomagol, láb picit bevizez, zselé felken, nagy levegő beszív és művelet indul. És azt mondtuk néhány másodperc után: hűűű... mert arra számítottunk, hogy jön a recsegés, ropogás, szárazság, sivatag feeling. De neeeem! Ez úgy siklott, hogy csak na. Semmi kilengés, akadozás, nem is értettük, hogy hát ezt így hogy? Aztán rájöttünk, hogy a szeretett Olay arckrémeinkhez hasonló hidratáló anyagok adhatják ezt a jóságot. Utána is olvastunk, glicerin és vazelin van a hidratáló csíkokban, meg kokom vaj, amely kedvelt sheánk famíliájából származik. Persze, előtte már ugye felkentük a Gillette Venus & Olay Borotva Zselét is, ami tök jó volt, de a borotva maga volt a megkönnyebbülés. Ráadásul, hosszan hidratált maradt a felszántott terület. Nagyon jól döntöttünk hogy ezt a borotvát kipróbáltuk, így sommáznánk a dolgot. 

Lehet, hogy ma is szoknyát veszünk fel? Mondjuk, akkor biztos nem lesz gondunk a nézettséggel... talán nem csak a lábaink fognak ragyogni, hanem a tekintetek is...D (Eleve elég szexis napokat mutatnak a csillagok, jobb, ha tudtok róla.) A terméket meleg(b)en ajánljuk! 

Venus & Olay női borotva: 2 344 Ft

Venus & Olay borotvabetét: 4 089 Ft

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr355358591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása