Hiteles. Ez a legfontosabb tulajdonsága, vagy jelző, amit mondhatunk rá.

Évek óta komoly követői vagyunk. Írtunk róla több alkalommal a blogon. A jelenségről, az esküvőjéről és arról is, amikor nyolc hete a kisfia megszületett. De azt a pillanatot nehéz szavakba önteni, amikor először megpillantottuk őt a Four Seasons hotel aulájában. Valahogy akkor tudatosult az emberben igazán, hát az ő teste tényleg szinte csak egy törzs, amit egy kerekesszékre raknak és úgy közlekedik. Döbbenetes volt a szembesülés, mert a filmekben, videókban nem érezni az arányokat. És nem érezni persze azt sem, hogy Nick milyen határozott és milyen határozottan mosolygós. Mint ahogy azt sem, ha ő szomjas, akkor bizony szólnia kell egy segítőnek: itassa meg. 

Mivel volt szerencsénk a sajtótájékozatón is találkozni vele és egy előadáson is részt vettünk, talán sikerült jobban értelmezünk a jelenséget, akit Nick Vujicicnak hívnak. És önfeledten nevettünk a megilletődöttség után azon a mérhetetlen sok irónián, amivel Nick néha magáról mesél. És persze volt történet, amit kétszer is hallottunk tőle a két nap alatt. Mert, mint minden szónoknak, neki is vannak panelei az előadásában. De ő attól hiteles, hogy nem egy drága öltönyben ül a kamera előtt, és mint egy jó mlm harcos darálja el hibátlan fogsorral: én is voltam szegény, de változtattam a gondolataimon és boldog és gazdag lettem. Nem. Nick őszinte. Elmondja, hogy többször is megpróbálta vízbe fojtani magát gyerekként. Aztán a harmadik ilyen alkalommal az édesanyját, az édesapját és a testvérét látta lelki szemei előtt, amint sírnak a sírjánál. És tudta, hogy nem teheti őket szomorúvá, nem szembesítheti őket ilyen fájdalommal. Mert nagyon szereti őket. Nick kamaszként mélyen vallásos lett. Az előadásainak az a része, ami Jézusról szól, szólt, nem mindenkinek adja, vagy adta természetesen ugyanazt. De egy csomó rész azért ugyanúgy megszívelhet bárki, felekezettől függetlenül. Azt például, hogy "...a félelem sokkal rosszabb, mint az, hogy valaki kezek és lábak nélkül él... a félelem foglyul ejt és nem ereszt A bátorság nem azt jelenti, hogy valaki félelem nélkül él,  hanem azt, hogy fél és mégis megteszi."  

A pasasnak elképesztő ereje van. Amilyen pici kis testbe kényszerítette bele Isten, vagy a sors, vagy a végzet - nevezzük bárminek, olyan nagy erőt adott neki. 19 éves volt, amikor beszédeket kezdett tartani. Olyan ideges volt, hogy izzadt mindene, még a tenyere is - bár az nincs is neki (ezen ő maga viccelődött). Aztán megtanulta, hogy az előadások által többet és többet ad az embereknek. Mert volt olyan lány, akinek életében először ő mondta: szép vagy! Egyszer egy apuka egy olyan kisfiút tett elé a pódiumra, amilyen ő volt picinek. Azt mondja, mennyire szerette volna, ha gyerekként ő is lát valakit, aki hozzá hasonlatos. De tudja: már megérte élnie, ha ez a kicsi gyerek belőle merített vagy merít majd erőt. Mert Nick ma már házas, vagy egy helyes gyereke. Nem sok embert hallottunk életünkben ilyen szépen beszélni a feleségéről, mint őt. Megható volt a tisztelet és szeretet, ami áradt a szavaiból. Ha nem hitt volna magában, ha félt volna, ha a félelme erősebb lett volna, mint a hite, sose élhetne boldog családként, családban. Gyerekként sokszor imádkozott, hogy kapjon kezeket és lábakat. De helyette hitet kapott, ahogy mondja. És most ő is azt adott nagyon sokaknak. És reményt. No meg útmutatást. Hogy annak örüljünk, amink van. Legyünk hálásak érte. És ne majd legyünk boldogok. Mert mi van, ha azt mondjuk, boldog leszek, ha lesz pénzem? És van egy milliárd dollárunk és holnap meghal az egyik szerettünk rákban? Boldogok leszünk akkor? Hát nem.

Mesélt a véletlenekről, amelyek ugye nincsenek. Ez is végtelenül szimpatikus volt. Nem balgán és bugyután, ahogy nagyon sok önsegítő könyv, amelyből mindenki profitál, csak sokszor ugyanolyan nyomorult marad az élete annak, aki olvassa, hanem ebben is példát mutatva. Nem arról regélt, hogy várd a véletlent és majd akkor történik valami, hanem azt mondta: ha ott a helyzet, tegyél, induljál! A példája egy olyan emberről szólt, aki ott volt a teremben - háromszor találkozott vele "véletlenül". Egyszer Hawaii-n a tengeren (ha jól emlékszünk), egyszer egy szállodában a liftben és egyszer Los Angeles irányába a repülőn. De ő megszólította az illetőt, élt a lehetőséggel, pedig nem tudta senki, kicsoda is a másik. És ma ez a valaki az ő a könyvkiadója.  Mert kiderült, az egyikőjük kiadó, a másik pedig író.

Nick az előadás során megkérdezte: neked mi az örömöd? Szerintünk ez az élet egyik legfontosabb alaptézise.  Örülni az életnek. Annyian ültek és voltak a Jégcsarnokban is, akiknek bajuk volt azzal, hogy hideg van, hogy messzire kellett a villamossal jönni, nincs rendes csoki a büfében és talán a harisnyájuk is felfutott. Mások pedig mozgássérültként ültek egy székben, kéz vagy láb nélkül a színpad előtt és mosolyogtak. Őszinte örömmel. Ahogy a sajtótájékoztatón Mosolyka is, aki a moderátor volt és akinek volt egy nagyon jó üzenete: "kevés dolgot tudok pillanatok alatt megváltoztatni, de egyet bármikor: a hozzáállásomat. Állandóan a kezemben van a döntés, hogy döntsek. Feladom vagy megcsinálom." És Nick megcsinálta. Sok száz és ezer emberhez szólt ezekben a napokban, felidézve közép-kelet-európai gyökereit is, amikor a szülei menekültek Tito elől. És csodás humorról és nyitottságról tett tanúbizonyságot, ahogy pillanatok alatt megtanulta: szeretlek, köszönöm, hogy vagy. De a legcukibb az volt, amikor megkérdezte: a youtube-on magasabbnak nézek ki? Mert, azért tegyük hozzá, erős momentum az, amikor egyszer csak "feláll" a pódiumon, vagy felteszik őt és meglátod, hogy milyen pici is igazán. És a mini kis csirkelábával is viccelt. Ő nevezi így. Egy kicsi kis csökevény valami, aminek a végében két kis ujjacska van. Vagy inkább ujjacskához hasonlatos valami. És Nick ennek is örül. Mert ízig-vérig mai gyerek ő. Megmutatta, hogy van IPhone-ja is. És a kis csirkelábával tud sms-eket írni. Cool, nem?! - kérdezte. És mi dőltünk a nevetéstől. 

Ennek a kis nagy embernek van és volt itt küldetése bőven nálunk ezekben a napokban. Örülni tanította az embereket. És arra, hogy ne várják a csodát, mert az itt van. Itt van minden áldott napunkban. Nagyon sok mindenről mesélhetnénk még, amiket elmondott, a bordélyban négy év fekvés után járni kezdő öregasszony sztorijától egészen addig, hogy vett magának egyszer egy pár cipőt, hogy neki is legyen. És kérdezték Nicket, hogy szeretné-e, hogy nőjön keze és lába? De ő már tudja,  válaszolta, hogy neki nem ez a fontos. Neki küldetése van. 

A legeslegfontosabb talán egy olyan gondolata volt, amit sok mai fiatalnak lehet üzenet. Hogy ne egy párkapcsolattól, vagy egy házasságtól várják a boldogságot. Mert, ha valaki nem boldog egyedülálló (szingli), akkor házasként sem lesz az. "Most legyél boldog, most értékeld a pillanatot és legyél hálás azért, amid van" - tette hozzá. Boldog házas is csak ezután lehetsz. 

Mi pedig hálásak vagyunk a Nem adom fel Alapítványnak, az Ez az a nap! Szervezőirodának és a Szeretet a Válasz Közhasznú egyesületnek és még sokaknak, akik elhozták Nicket Magyarországra (3 éve dolgoznak ezen). Az önkénteseknek is, akik segédkeztek az előadásokon és a szervezési munkálatokban.

És természetesen hálásak vagyunk Nick Vujicicnak, aki néhány hetes pici babáját és szépséges feleségét hagyta otthon, hogy bennünket bátorítson, hogy sose adjuk fel. De az első lépéseket nekünk kell megtennünk - a magunk módján, ahogy ő mondta. Nick is "elindult" kamaszként, kifelé a depresszióból és a világ egyik legelismertebb szónoka, tanítója lett. És boldog ember. Mert lábak helyett erőt és hitet kapott. Ugyanezeket adta most nekünk. 

És még egy idézet tőle: "Számoljátok meg az áldásaitokat. Ha Istennek volt terve velem, akkor van terve veled is."  Szerintünk pedig jó terv volt, hogy ő eljött hozzánk. Hálásak vagyunk érte. Nagy tanító ő egy kis testben. A többi már azon múlik, milyen tanítványok leszünk...