Nesze!szer

Nőnapi önbizalom tréning

2013. március 08.

női önbizalom.jpg



Jobb adni, mint kapni, tartja a mondás. Persze, nagyon helyes, ha gyűjtögeted a piros pontjaidat a képzeletbeli „Jócselekedeteim” ellenőrződbe, néha azonban nem árt, ha magadra is gondolsz egy kicsit. Tanulj meg nemet mondani, a határaidat deklarálni és ezzel meg is tetted az első lépést az önmegvalósítás felé.
Vegyük például a párkapcsolatokat. Megtalálni a megfelelő pasit önmagában is nehézkesnek tűnhet, arról nem is beszélve, életünk során hányszor fordul elő velünk, hogy úgy érezzük: átvertek minket, hiszen emberünk mégsem az, akire gondoltunk. (Mint, amikor a kasmír kabátod belsejében felfedezed a címkét, amin a 100% gyapjú felirat szerepel.) De az is megeshet, hogy bár még csak a randi státuszban tart a kapcsolat, a srác mégis folyton lemondja a közös programokat. Egy-két alkalom még bele is fér, de ha a kifogások rendszeressé válnak, jobb, ha kiadod az útját, és nem pazarolod tovább az idődet, olyanra, aki nem érdemli meg. (Köszönjük, mehet!)
A legjobb barátnőd felhív, hogy este lazuljatok kicsit, viszont te már beterveztél magadnak egy jó kis edzést. És őszintén szólva, szívesebben taposnád most a futópadot, mint somlóit kanalazni egy cukrászdában, de attól is félsz, mi lesz a barátnőd reakciója, ha lemondod az estét. Na és mi lenne, ha megpróbálnád rávenni a közös edzésre? Így a kecske is jól lakik, a káposzta is megmarad. Ha viszont arról lenne szó, hogy egy kicsit egyedül szeretnél lenni, néha belefér. Ettől még nem leszel sem önző, sem kevésbé jó barátnő.
Nőnek lenni nem egyszerű. Nap, mint nap kerülünk olyan döntéshelyzet elé, amivel nem tudunk mit kezdeni, ezért inkább fejest ugrunk mindenféle dilemmába. A sok agyalás  helyett azonban szabj meg egy időkeretet, és legközelebb mielőtt pánikba esnél, gondolj arra, hogy egy nap maximum öt percet szánsz egy problémára. A megoldandó kérdések úgyis jönnek-mennek, neked pedig sokkal fontosabb dolgaid is vannak. Például élvezni az életet!
Közeleg a barátnőd szülinapja, te pedig szeretnéd valami bomba ajándékkal meglepni, de sajnos a pénztárcád nem annyira lelkesedik az ötletedért. Nem kell, hogy emiatt rosszul érezd magad, inkább vesd bele magad a DIY rejtelmeibe, és készíts neki valami személyeset. Ezzel nem lőhetsz mellé!
Tarts leltárt a baráti körödben! Mindenki szereti, ha több olyan ember van a környezetében, akihez a problémáival fordulhat, néha azonban nem árt, ha tartasz egy mustrát arról, hogy kiket is engedsz közel magadhoz. Hiszen nagyon sokszor kerülünk kapcsolatba olyanokkal, akik csak lehúznak, energiavámpírokra pedig nincs szükséged. (Hidd el, az az igazi szívás, ha nem teszed ki őket!)
Ne félj megmutatni a tehetséged! Mindegy, hogy a konyhában remekelsz, vagy úgy érzed profi lakberendező lennél, a jelmondatod mindig az „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!” legyen. Miért is várnál vele holnapig? Nő vagy, bízz magadban, hiszen azért jöttél a világra, hogy tündökölj!
Ez csak néhány gyors tipp volt, a többi rajtad múlik! Boldog nőnapot!

Nesze!Dóri

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr625123691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása