Nesze!szer

Nőnap van! MAC nyeremény nektek!

2013. március 08.

nőnap mac3.jpg

Eljött a mi napunk. Végre. És hát ki ne szeretne jobban kinézni, minden áldott nap? Arra már régen rájöttünk, hogy az egyik kedvenc márkátok nem más, mint a MAC. Hiába, nagyon jó termékeik vannak, sokat segítenek bennünket a szépülésben.

Tudtad, hogy a MAC-ben sminkoktatásra is van lehetőség? Írtunk már róla, de nem biztos, hogy mindenkihez eljutott akkor az üzenet. A lényeg, hogy a 1,5 órányi tanóra alatt elsajátíthatod egy smink elkészítését. Csak veled foglalkozik a profi sminkes és senki mással. Elmondhatod, hogy mi az, ami nehezen megy, mi az, amit szeretnél jobban kiemelni az arcodon, ő pedig csodaszereket ajánl, színeket és közösen elkészítitek a sminkedet. Komoly tanulás ez, nekünk nagyon bejött (a Westendben voltunk!). A face chart-ot is megkapod, berajzolva, az arcod melyik részén, milyen pirosítót, vagy tust használtatok éppen. Így bármikor puskázhatsz otthon - és még a lebukástól sem kell félned!

Egy ilyen lecke a MAC-nél 25 000 Ft-ba kerül. És ami a legszuperebb, hogy az oktatás végén az összeget egészében levásárolhatod. Tehát rúzs, szemceruza, púder - minden mehet haza, amellett, hogy kaptál egy gyönyörű make up-ot és el is leshetted, hogyan lehetsz még lehengerlőbb tekintetű.

mac púderek.jpg


Te is megnyerheted most ezt az oktatást a MAC-től és a végén 25 000 Ft értékben választhatsz termékeket magadnak. Mit kell ehhez tenned?

1. Osszad meg ezt a postot, hogy az ismerőseid is lássák a facebookon!

2. Válaszolj a facebookon arra a kérdésünkre, mennyi ideig tart egy ilyen sminkoktatás?

(A játék vasárnap estig tart, mindent bele lányok!)

mac rúzs még.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr595122031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása