Nesze!szer

Kutyát szeretnénk, kérünk egy lájkot!

2013. január 18.

we get a puppy family.jpg

Ryan Cordell, tipikus amerikai családapa. Öt gyermeket nevel feleségével, Evie-vel Boston külvárosában. Egy nap, a két nagyobbik lányuk a tizenkét éves Cadence és a kilenc esztendős azzal csalta csapdába a papát, hogy megfogadtatták vele, ha összegyűjtenek 1 millió lájkot Facebookon, akkor kaphatnak egy kiskutyát. És mivel az apuka aligha hitte, hogy a kislányok képesek milliónyi embert összeszedni, beleegyezett az alkuba. "Huncutul azt mondták az apjuknak: és mi van, ha tényleg megszerezzük azt a millió lájkot? -  amire a férjem csak annyit mondott, hogy 'Hát persze...' " - mondta a lányok édesanyja. 

A cseles csajok Twogirlsandapuppy néven létrehoztak egy oldalt, aminek a kezdőképén az öt lurkó egy "Szia világ, szeretnénk egy kiskutyát. Az apukánk azt mondta, ha szerzünk 1millió lájkot, akkor kaphatunk! Úgyhogy kérünk, hogy lájkolj minket! Apa nem gondolja, hogy nekünk ez valójában sikerülhet. De kevesebb, mint 24 óra leforgása alatt összegyűjtötték a lájkokat, sőt már bőven a kitűzött cél fölött jártak.  (Egy cikk szerint 1,2 millió jött össze több oldal segítségével, de azért lájkolhatjátok még az eredeti oldalt ITT) "Sejtelmem sincs, hogy jött össze ennyi lájk. Azt hittük, hogy talán lesz kétezer, de nem több." - nyilatkozta Evie. Így a két kislány és a három kis öcsijük kaphat egy kiskutyát. Tavaly augusztus óta vágynak egy új cukiságra, akkor hunyt el ugyanis akkori kedvencük, akit nagyon megsirattak.

(Amennyiben érkezik az új ebről is kép, megosztjuk veletek!)

Nesze!Dia

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr785024827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reqcka 2013.01.18. 14:52:56

Hihi, szerintem a likeolók csak apukával akartak kicseszni :D Sőt, küldenek még 12 kiskutyát is ráadásnak :D

Rick Carton 2013.01.18. 15:05:09

Jaj de alanosz! Pehelycijmi! Ihiihiih:)

vittore 2013.01.18. 15:10:14

Aranyosak, de hamarosan minden fityfasz hülye evvel fog versenyezni, hogy ki milyen kamu indokkal gyűjt össze egymillió lájkot. Istenem, hogy nincs jobb dolguk az embereknek...

unrealnoise · http://unrealnoise.blog.hu/ 2013.01.18. 15:13:04

Ezek kapnak egymilla lájkot, az értelmesebb oldalak, zenészek meg örülnek párezernek is... :D

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.18. 15:24:32

Megérte a faszbúknak a kutya árát és egy éves etetését ennyi reklám.

Már csak az a kérdés, hogy az egymillió ostobának meg a faszbúkreklám ingyé terjesztőinek mi ebben az üzlet.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.18. 15:30:11

Persze ha fél centet kellett volna fizetni a lejk helyett, arra már jó ha 23 ember összegyűlt volna.

Kb. ennyit is érnek a lejkok, 00000001 centet, ezt gyűjti a milliárd balek minden nap egész nap, meg a sokszorosát a faszbúkos biboldónak, aki a lopott szoftverét a világra szabadította, és olvasgatja a pénzét a karosszékben, amíg a balfaszok a lejkjaik számával villantanak a többi balfasznak.

GyakranSzidnakDeNemErdekel · http://penztanetrol.com 2013.01.18. 15:40:32

YouTube videó marketing, internetes marketing, valódi pénzkeresés (Nem befektetés, nem MLM, nem PTC) Valódi tanulható marketing, ingyen
penztanetrol.com/

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2013.01.18. 15:48:29

ilyen nincs is, ezeket a gyerekeket 3D-ben csinálta Dzsordzs Lukász

phaszfej 2013.01.18. 16:41:25

Még a pinájuk sem vérzik, de már kurválkodnak. Ilyen ostoba apa nincs.

beautyka 2013.01.18. 17:07:07

@GyakranSzidnakDeNemErdekel:
Sok sikert a munkádhoz, de azért ne kommentben vadássz munkatársakat, ha lehet. Köszi a megértésedet!

2013.01.18. 17:48:55

Van egy ugyanilyen, csak annyiból tér el, ha megvan az 1 millió lájk, akkor nem kiskutyust kap az illető, hanem lefeküdhet egy lánnyal. Meg is kapta az 1 misit:)

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2013.01.18. 19:33:13

Mit keres egy 12 éves gyerek a facebookon?
Feltehetően volt egy kis segítség nekik szóval nem az ő érdemük.
Jó esetben apuka eladja ezt a facebook logint pár ezer dollárért. Már ha nem marketing trükk az egész.

kzoltana 2013.01.18. 20:27:07

Eközben hátrafelé repülnek a galambok a Fidesz fővárosában. Videó is van róla!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3725_a_hatrafele_repulo_galamb

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.01.18. 20:31:15

ha ilyen apám lenne, húszmilla lájkot kellene gyűjtenie, hogy hozzászóljak.

átlátó 2013.01.18. 21:21:54

Apátok se normális, az a másik bula se százas... ilyen hóban pedig még a kuplunk se csúszik...
süti beállítások módosítása