Nesze!szer

Helia-D BB!

2013. január 04.

nude.jpg

Hű, ez volt az utóbbi idők egyik legizgibb tesztelése számunkra. Ugyanis már nem az Omorovicza az egyetlen magyar cég, akiknek van BB-je és már vártuk, mit érzünk. (Anyukánk kedvence volt anno a Helia-D, nagyon jó kis termékek ezek szerintünk.) És most lett BB-jük is, így vártuk, mit hoztak ki megint.

A világos bőrre való Helia-BB fűzfakéreg kivonattal ápolja az érzékeny bőrt, ezt elolvastuk elsőre. Mi ezzel a fajtával és ezzel a tudással indultunk, az összetevők elég szimpik voltak a startnál (shea például). Észlelésünk első állomása az volt, hogy állagra eléggé más ez a BB, mint a koreai társai, (innen indult ugye a műfaj). Azt már az elején konstatáltuk ahogy kinyomtuk a kézfejre, hogy nagyon gyorsan szárad(t). Kicsit meg is ijedtünk, de annyira azért nem. Nem szabad pepecselni vele, ez egészen biztos - így a lassú képzőművészet kedvelőinek nem ezt ajánlanánk fürdőszobai művészeti tevékenységhez. Egy játszós hidratálót kentünk alá (ez nálunk a nem túl drágákat takarja: Avon, Oriflame stb...), utána jöhet(ett) a Helia. Nem tapad(t) össze, nem képzett kis gilisztákat a bőrünkön és ami szuper (volt), hogy estére is fent maradt, nem szívta be az orcánk, mint szivacs a tengervizet, így nem tűnt el az egységesítő hatása. Ráadásul olyan fedést produkál(t) a cucc, amely szinte már alapozó közelinek mondható. A hidratálással sem volt baj, nem húzódott a bőrünk napközben, pedig a szél most adja a megpróbáltatást rendesen. A mattítás is elég jól megy neki és nem hullította el (hű, de jó kis új kifejezésünk lett!) a fizimiskánkat, egyenletessé tette a bőrfelszínt. Az apró patikat rendesen elkendőzte, pedig azok keletkeztek azért itt a nagy decemberi alkohol-süti kombók következtében sajnálatos módon ugye. Nekünk nem szokott pirosodni az arcunk, így erről nem tudunk beszámolni, azzal mit tesz. Viszont a végén persze púdereztünk rá, de csak finoman, nem kívánt sokat. Kellemes volt viselni, mint a bélelt kesztyűt ilyen időben, ezt még fontosnak tartottuk megosztani veletek.

helia-bb jó.png

Mivel egyébként is gyengénk a magyar márkák támogatása, beleszerettünk ebbe a BB-be. Egy a lényeg, felkenéskor tényleg legyetek gyorsak, de megéri ez a pici speedy üzemmód. Két változat létezik, zsíros bőrre igen nagyon tudjuk javallani, hisz kiadtuk tesztelésre, így van tapasztalás.  (Mi inkább a százasággal küzdünk.) Ez a BB 20-as SPF-fel dolgozik, így a nyári napoknak is részese lehet. Jelentjük: ahogy kifogy az előző tubusunk, áttérünk erre, ennyi pénzért sokkal többet ad, mint gondolnánk. Ha éppen váltanál, szerintünk tegyél vele egy próbát. Like!

Helia-D BB 50 ml - 1590 Ft

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr634997745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Isane 2013.01.04. 17:25:03

A napokban olvastam erről az új BB krémről nagyon pozitív kritikákat és úgy gondoltam, mivel magyar termék, hát kipróbálom. Tegnap meg is vettem, reméltem végre találok valamit az arcomra ami nem kelt zsíros hatást az amúgy száraz bőrömön - főként ilyenkor télen száraz. Valóban gyorsan szárad, ami kissé szokatlan számomra, de meg lehet szokni és alkalmazkodni hozzá. A gondom annyi volt, hogy előzőleg tettem rá hidratáló krémet, viszont arra rákenve már csomósodott és megült a szárazabb részein a bőrömnek :-/ Így a természetes hatás sajnos elmaradt. Még nem adtam fel a harcot, mert a pirosságomat eltüntette, jó a fedése is, így még próbálkozok, lehetséges, hogy a krémemmel volt a baj. Nagyon szépen mattít is, plusz púderezésre nincs is szükség - száraz bőrön legalábbis..

beautyka 2013.01.04. 17:26:13

@Isane:
Nézd meg esetleg egy másik krémmel, mi ilyen teljesen egyszerű hidratálóval kombináltuk!

Isane 2013.01.04. 18:23:51

Az lesz, már ki is néztem magamnak egy Avon Care terméket :)

Mme du Tancin 2013.01.07. 08:22:01

Hol szerezhető be, ha tennék egy próbát?

beautyka 2013.01.07. 08:31:26

@Mme du Tancin:
DM-ekben például biztos találsz! Jó próbát és szép hetet!

fiúsmama 2013.01.07. 10:27:53

Jó termék az apró hibák ellenére is, amivel talán-ha nem is mindenkinek- együtt lehet élni. Azt, hogy irtó gyorsan szárad, meg lehet szokni, ez a legkevesebb. Viszont nekem egyetlen krémet sem visel el maga alatt, mindegyikkel kukacosodott. Ezt úgy tudom kiküszöbölni, hogy estére alaposan hidratálok, krémezek, így reggel ki tudom hagyni ezt a lépést. Arcmosás vagy tonikozás után jöhet a BB. Amúgy szerintem eléggé "hullásít", a normál bőrre valót nem próbáltam. Ár-érték arányban ötös.

Mme du Tancin 2013.01.07. 11:07:35

Egyébként BB alá miért használtok még hidratálót? Én úgy tudtam, hogy a BB krém éppen azért olyan pöpec, mert a hidratáló és a könnyű alapozó jó tulajdonságait egyesíti.

beautyka 2013.01.07. 11:27:33

@Mme du Tancin:
igen, elvileg úgy van... de mi mégis használunk mindig, nekünk jobb érzés!
(de van, hogy elfelejtjük és akkor sincs gond!)

Sötétzöld 2013.02.17. 14:02:17

Huh tenyleg nagyon gyorsan szarad. Pedig fel voltam ra keszulve. Amugy jonak tunik :)

Cecil 2013.02.18. 04:37:11

Olyan hidratáló kell alá, ami teljsen beszívódik a bőrbe, én Helia-D-t használok. Nem szabad krémezés után azonnal felkenni ezt a BB-t, mert kukacosodik. Már egy ideje használom,, tökléletes.
süti beállítások módosítása