Nesze!szer

Steiner Kristóf heti útjelzője

2012. november 04.

krisi álom2.jpg

Jöjjön, aminek jönnie kell!

A szemem alatti fekete karikák egyre csak gyarapodnak. Íme egy néhány szavas álom-napló. Szerda: arra ébredek, hogy éjjel kihullott az összes hajam. Csütörtök: a gimis legjobb barátom sírva a szemembe mondja, hogy mindig is azt akarta, hogy boldogtalan legyek, és most nagyon szomorú, amiért boldognak lát. Péntek: halott édesanyám rám üvölt, hogy ne merjek felnőttet játszani, mert én csak egy gyerek vagyok, és ő dönt mindenben. Szombat: csótányok lepik el az otthonunkat. Vasárnap: a rádióban elhangzik, hogy kitört a háború, és meghalt a párom édesapja...

Ilyen kellemes képek kísértenek mostanában éjjelente. Nagyon szeretnék már aludni egy jót végre. „Miért nem hagynak már Odafenn, legalább egyetlen éjszakára?!”  Kialvatlanul persze nappal is sértődött vagyok.. az egész világra: „Mit képzel magáról ez a nő, aki teli torokból üvölt ki a kocsi ablakon tolatás közben?”, „Mennyivel jobb hely lenne a világ azon nélkül, akik csakazértis belepréselik a csurig telt szemetesbe a kávés poharat, ami persze utána a földön landol.”, „Ha nem halkítja le a Gangnam Style-t a szomszéd, esküszöm átdobok egy vázát az erkélyére... virág nélkül, persze.” Mennyivel jobb lenne, ha varázsütésszerűen eltűnne minden bunkó a Föld színéről, aki hátráltatja az emberiséget! Csak a jók maradjanak! Jobb világot akarok! ...és már folynak is a könnyeim.

krisi álom.jpg



Jobban érzem magam? Nem... cseppet sem. Mi több, sokkal rosszabbul vagyok. Bár látszólag mindez egy ártatlan eszmefuttatás, bármily furcsa is, „Istent játszani” legalább olyan kártékony, mint „Ördögöt játszani”. Ezekben a helyzetekben észbe kell kapnunk, és tudatosítanunk kell magunkban: nem dönthetjük el, hogy a „sötét oldal” jelenléte a világunkban valóban kártékony –e. Ha ugyanis hiszünk a karma törvényében – abban, hogy minden jó és rossz azért történik, mert ha nem is emlékszünk rá, rászolgáltunk -, akkor meg kell értenünk: az idegesítő, bosszantó, fájdalmas, vagy nehéz helyzetek is a mi javukat, a világ javait szolgálják. Ha pedig nem hiszel az efféle spirituális mendemondákban, akkor íme egy sokkal plasztikusabb, és sokkal drasztikusabb példa, miért is nem dönthetjük el, hogy kinek van és kinek nincs helye a világban. Figyelmesen olvasd el, mert a történelem ismétli önmagát – egészen addig, míg nem tanulunk belőle.

Élt egyszer egy férfi, aki arra lett figyelmes, hogy az országában rengetegen nyomorognak, miközben mások dúskálnak a gazdagságban. Az is feltűnt neki, sokat azok közül, akiknek van mit a tejbe aprítaniuk, cseppet sem segítőkészek a szegényebbekkel szemben – mi több, igyekeznek elszeparálódni. Segíteni akar... de hogyan? A férfi azt gondolta magában: biztosan van valami közös ezekben az önző emberekben, és ahelyett, hogy az egységet erősítette volna, a különbségekben kereste a választ. Addig-addig hergelte magát, míg végül el is felejtette, mi volt az eredeti célja – béke, szeretet és egyenlőség -, és csupán azt látta: ezek a „szakadárok” más vallásúak, más a származásuk... tehát minden bizonnyal nélkülük jobb hely lenne a világ. A többi már szomorú történelem: a férfit Hitlernek hívták, és soha nem tapasztalt mészárlást rendezett „egy jobb világ” reményében, az „igazság” nevében. Az ország pedig semmivel se lett boldogabb: mi több, örök skarlátbetűként ég rajta az évtizedeken át tartó terror emléke. Pedig ő „csak jót akart”.

El tudod képzelni, hogy a világ országai mennyi pénzt költenek börtönök üzemeltetésére, halálos ítéletek végrehajtására, „elmebetegek” elzárására, „javító” intézetek fenntartására? Tudtad, hogy egyes országok évente százmilliárd dollárt költenek fegyverek fejlesztésére, vásárlására és a katonaságra? Képzeld csak el, ha mindezt arra fordítanánk, hogy megtanítsuk az embereknek: sem Istent, sem Sátánt nem játszhatunk, semmivel sem
vagyunk többek, vagy jobbak, vagy fontosabbak egy másik embernél, és a bosszú bármilyen formája kizárólag még több szenvedést és még nagyobb káoszt szül majd. A Kabbala Központban azt tanuljuk: „Ha kesergünk amiatt, amin keresztül kell mennünk, akkor esélyünk sincs kapcsolódni a Fényhez. A nehézségekből fontos leckéket tanulhatunk, ám ezeket csak akkor érthetjük meg, ha elfogadjuk: a boldogság abban a bizonyosságban van, hogy a kényelmetlenség és a fájdalom mind lehetőségek, amelyek közelebb visznek minket a Fényhez.”

Bíznunk kell benne, hogy a jóságért megkapjuk a jutalmat, és a gonoszság nem marad büntetlenül – de nem mi vagyunk a végrehajtói. A jó és a rossz emlékek megmaradnak a világunk memóriájában, és amikor megtorlásra, vagy jutalomra – azaz kiegyenlítésre kerül sor, mindenki megkapja a magáét... ezeket nevezzük – tévesen – „véletleneknek”, vagy „baleseteknek”. Éppen ezért nagyon kell vigyáznunk rá, hogyan beszélünk, hogyan viselkedünk, hogyan cselekszünk. Minden tett és szó, mi több, minden gondolat jelentőséggel bír. Mindennek helye van a világban – máskülönben nem lenne itt. Az egyetlen, aminek nincs helye, az az ítélkezés. Kíváncsian várom a ma éjszakát. És hosszú idő után most először nem úgy térek majd nyugovóra, hogy azt kívánom: „Bárcsak szivárványon lovagló pónikról és cupcake-et sütő Audrey Hepburnről álmodnék végre rémképek helyett.” Azt fogom mondani: „Jöjjön, aminek jönnie kell. Szörnyetegek, sárkányok, boszorkák és trollok... szeretettel várlak titeket az álmaimban!

Csodás hetet mindenkinek... még ha néha szörnyűnek látszik is.

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr924888866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása