Nesze!szer

Kopaszodnak a magyar nők. Ne már!

2012. szeptember 22.

kopaszodó nők.jpg

Kaptunk egy sajtóközleményt, amelyet úgy gondoltuk, megmutatunk nektek.
Nem cifrázzuk. Azért elmondhatnátok a véleményeteket, tényleg ti is ezt tapasztaljátok-e? Íme:

Egy friss magyarországi piackutatásból kiderült, hogy a nők közel felének hullik a haja, és ebből minden harmadik nőt fenyeget a kopaszodás veszélye.

Míg a férfiak 76%-ának egészséges mértékben cserélődnek a hajszálai, addig a nők közel 50%-a küzd a hajhullással – derült ki a Gerovital Plant Tratament hajápolási termékeket gyártó Farmec cég legújabb felméréséből, mely szerint minden harmadik nőnek komoly veszélyben a hajkoronája.

A kutatás során 10 magyar nőből 5 vallotta azt, hogy érinti őt a hajhullás problémája, ami mögött állhatnak környezeti ártalmak, stressz, a nem megfelelő táplálkozás, túlzott fogyókúra, vitaminhiány vagy épp vitamintúladagolás, a kevés mozgás, de a rosszul megválasztott és a túlzott mértékű hajápolók használata is. Ezzel szemben az erősebb nemnél csak minden nyolcadik férfi panaszkodott hajhullásra.

„Az egészséges mértékű hajhullás napi 60-100 hajszálat jelent, mely azonban nagymértékben függ a haj hosszúságától és vastagságától” – emelte ki az eredmények kapcsán Mrs. Sofia Irimie, a Farmec vegyészmérnöke, aki hozzátette, hogy vannak kivételes időszakok, amikor intenzívebb hajhullást élhetünk meg, ilyen a várandósság vagy a szoptatás. A hajhullással küzdő nők közel 50%-ának ősszel és tavasszal hullik a haja. Az őszi hajhullás visszavezethető a haj nyári fokozott igénybevételére és a vitaminhiányra. Riasztó adat, hogy 10-ből 3 nőnek, főként az alapfokú végzettségűeknek egész évben intenzíven ritkul a haja. (Ezt a részt nem annyira értettük - a szerk.)

„A hajszálak elvesztése hosszú távon nem csak esztétikailag, hanem lelkileg is nyomot hagy. Pedig a szezonális hajhullás vitaminban gazdag étrenddel és minőségi hajápolási termékekkel megelőzhető és kezelhető” – fűzte hozzá az eredményekhez Mrs. Sofia Irimie, aki hangsúlyozta, hogy érdemes gyógyhatású készítményeket vásárolni. Számos gyógynövény és vitamin, így a Gerovital Plant Tratament hajápolási termékekben megtalálható keratin, ricinusolaj, A-, E- és B5-vitaminok, jótékony hatással lehetnek hajunkra.

A keratin javítja a haj külső sérüléseit, a B5-vitamin elősegíti a fejbőr gyógyulását, a ricinusolaj és A-vitamin serkentik a hajszálak növekedését, az E-vitamin pedig visszaadja a haj egészséges fényét.

A kutatást a Farmec megbízásából az NRC végezte, online kérdőíves felmérés segítségével. Az eredmények a 18–59 éves lakosságra reprezentatívak nem, korcsoport, végzettség és lakóhelytípus jellemzők alapján. 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr484773201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása