Nesze!szer

Grace Kelly 30 éve hunyt el

2012. szeptember 16.

gk5.jpg

Igazi tündérmese volt az élete. Szokták mondani Grace Kelly életrajzírói, de ez így nem igaz. Philadelphiában született (1929. november 12. – 1982. szeptember 14), ír-amerikai-német felmenőktől Szigorú katolikus nevelést kapott. Európába szinte beházasodott és igen sokszor, jó színésznőként "eljátszotta" csak, hogy milyen boldog. Állítólag.

Szülei rút kiskacsának tartották és semmi reményt nem láttak benne kedvező előmenetelére vonatkozóan. Sőt, rosszallották, hogy a színészet felé kacsingatott már korán. Aztán, amikor már Hitchcock kedvenc színésznője lett, nem volt olyan nagy az ellenkezés a famíliában, sőt, az Oscar-díjára is igen büszkék lettek hirtelen. (A nővére volt mindig okos és szép kislánynak aposztrofálva) Monacói hercegnőként lett még ismertebb, ekkor zárta szívébe az amerikai szépséget Európa is. 1956. április 19-én mondta ki a boldogító igent Rainer hercegnek, aki állítólag azért szeretett bele, mert az első randevújukra művirágkoszorúval a fején érkezett. A szállodában ugyanis pont a nagy találkozó napján nem működött a hajszárító sem és a szobalány sem tudta kivasalni az alkalomra kiszemelt ruhát.. 27 éves volt ekkor. Három gyermeke született.. Sokak szerint a hercegné érezte mindig azt, hogy tragikusan fog meghalni és a szóban forgó kanyarról is mondta többször: ott valaki életét veszti majd. Gábor Zsazsa szerint pedig nem volt szent férjezettként sem, sőt... falta a férfiakat rendesen. (Házassága előtt Clark Gable volt a nagy szerelem, meg Bing Crosby és Cary Grant  is szerepelt a listán)

Mutatjuk a korabeli tudósítást, ami az esküvőjéről készült és az utolsó interjúját. Egyébként utolsó filmje egy Molnár Ferenc regényéből készült alkotás volt, A hattyú. A szépséges hercegnő máig sokak múzsája és halála körül azóta is találgatások zajlanak, ahogy ez lenni szokott.

gkmég.jpg

gk3.jpg

gk4.jpg

gk6.jpg

gkköz.jpg

gk7.jpg

gk8.jpg

gk11.jpg

gkköz.jpg

gk12.jpg

gk9.jpg

gk10.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr954780563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mai Manó Ház · http://maimanohaz.blog.hu 2012.09.16. 22:44:26

Ezen a fotón már 3 éve férjnél volt és még mindig ugrál örömében ;)

maimanohaz.blog.hu/2012/08/16/philippe_halsman_jump_book

Globetrotter2014 2012.09.17. 10:07:11

Akárhogy nézem, Ranier sokat kihozott az életéből és lehetőségeiből.

beautyka 2012.09.17. 10:30:57

@Egyjoajanlat:
Kezdjük tisztelni a kitartásodat...D

sárospataki 2012.09.17. 10:37:11

Ez egy borzasztóan megírt cikk.

"Philadelphiában született (1929. november 12. – 1982. szeptember 14), ír-amerikai-német vérrel az ereiben. Szigorú katolikus nevelést kapott."

Vérrel az ereiben született?

"Európába szinte beházasodott és igen sokszor, jó színésznőként "eljátszotta" csak, hogy milyen boldog."

Hova házasodott, mivan? És miért csak szinte? Mi köze van a két gondolatnak (beházasodás, boldogság) egymáshoz? Ha semmi, miért szerepel egy mondaton belül?

"Szülei rút kiskacsának tartották és semmi reményt nem láttak benne kedvező előmenetére vonatkozóan. "

Nem láttak reményt _benne_? Ez a mondat Uhrin Benedeki magasságokba emeli a cikket, ő ugyanis képes volt többször igeidőt váltani egy bővített mondatban.

Helyesen: (...) és nem reménykedtek a színészi előmenetelében; nem láttak reményt az előmenetelére; kétségeik voltak az előmenetelével kapcsolatban.

Írjatok jó cikkeket, helló. Nem kell hibátlannak lennie, de ez több a soknál.

England win The Ashes! 2012.09.17. 12:01:45

@sárospataki lány: Nem "vérrel az ereiben", hanem "ír-amerikai-német vérrel az ereiben". Ugye érzed a különbséget?

Rigor Mortis 2012.09.17. 12:16:02

"Sokak szerint a hercegné érezte mindig azt, hogy tragikusan fog meghalni és a szóban forgó kanyarról is mondta többször: ott valaki életét veszti majd."

Korábban forgatott is azon a helyen. A To Catch A Thief c. Hitchcock-filmben van ott egy jelenete Cary Granttel.

beautyka 2012.09.17. 12:18:41

@Rigor Mortis:
Uh, köszi - ezt nem is tudtuk!

Rigor Mortis 2012.09.17. 12:20:09

@beautyka: szívesen :) Jó a poszt! (egy Hitchcock-rajongó :) )

sárospataki 2012.09.17. 12:58:41

@Dr Jozef Vengloš: én csak kiemeltem a képzavart. Vannak emberek, akik szeretnének közhelyekben beszélni, irodalminak gondolt frázisokat használni, de valahogy mindig elrontják. Szerintem a cikkíró ugyanebben a betegségben szenved, hiszen az "ír-amerikai-német vérrel az ereiben született" = ír-stb. családba született + ír-stb vér csörgedez az ereiben szerencsétlen vegyítése.

Te tényleg megpróbálod védeni ezt a cikket? Ez egy sima fogalmazásórán is kettest kapna, jónapot.

kifordított nagyanyó 2012.09.17. 13:28:31

Gyönyörű nő volt.Nem nagyon láttam filmben de egy róla szóló műsorban láttam és hűha!

Állítsuk meg a ......... 2012.09.17. 14:01:53

Szép volt.
A hivatalos életrajzaiban mindig boldog nőként említik.
Nem volt boldog, ennek egyik oka az volt, hogy nem filmezhetett a házasságkötés után.
Egyes életrajzírók szerint halála előtt gyakran nyúlt élvezeti szerekhez és fiatal szeretőkhöz.

sárospataki 2012.09.17. 14:54:45

Látom, kedves író, próbálod korrigálni, de nem túl sok sikerrel. Segítek kicsit:

----------------------------------------
Igazi tündérmese volt az élete, szokták mondani Grace Kelly életrajzírói, de ez így nem igaz. Philadelphiában született (1929. november 12. – 1982. szeptember 14), ír-amerikai-német felmenőktől. Szigorú katolikus nevelést kapott. Európába házasodott (-?- ezt kifejteni, mit jelent) és állítólag igen sokszor, jó színésznőként eljátszotta csak, hogy milyen boldog.

Szülei rút kiskacsának tartották, és nem láttak reményt az előmenetelére, a nővére volt mindig az okos és szép kislány. Sőt, rosszallották, hogy már korán a színészet felé kacsingatott. Aztán, amikor már Hitchcock kedvenc színésznője lett, nem volt olyan nagy az ellenkezés a famíliában, sőt, az Oscar-díjára is igen büszkék lettek hirtelen. Monacói hercegnőként lett még ismertebb, ekkor zárta szívébe az amerikai szépséget Európa is. 1956. április 19-én mondta ki a boldogító igent Rainer hercegnek, aki állítólag azért szeretett bele, mert az első randevújukra művirágkoszorúval a fején érkezett. A szállodában ugyanis pont a nagy találkozó napján nem működött a hajszárító sem és a szobalány sem tudta kivasalni az alkalomra kiszemelt ruhát. 27 éves volt ekkor. Három gyermeke született. Sokak szerint a hercegné érezte mindig azt, hogy tragikusan fog meghalni és a kanyarról, ahol a halálos balesetet szenvedte, mondta is többször: ott valaki életét veszti majd. Gábor Zsazsa szerint nem volt szent férjezettként sem, sőt, falta a férfiakat. Rainer herceggel kötött házassága előtt Clark Gable volt a nagy szerelem; de Bing Crosby és Cary Grant is szerepelt a listán.

Érdemes megnézni a esküvőjéről készült korabeli tudósítást, és az utolsó interjúját is. Egyébként utolsó filmje egy Molnár Ferenc regényéből készült alkotás volt, A hattyú. A szépséges hercegnő máig sokak múzsája és halála körül azóta is találgatások zajlanak, ahogy ez lenni szokott.

beautyka 2012.09.17. 15:54:42

@sárospataki lány:
nagyon kedves vagy, hogy van erre időd...
süti beállítások módosítása