Nesze!szer

MAC trendelő 1.

2012. augusztus 13.

őszi trendelő4.jpg

Közeledik az évszakváltás, ez egyben azt is jelenti, hogy a divat világa kitárja az őszi-téli trendek kapuját. Jó ideje tudunk már róluk, elkezdhetjük őket szemügyre venni és kiválasztani a kedvünkre valót. Segítünk neked az elmélyülésben, a MAC által meghatározott trendek alapján tájékozódunk.

őszi trendelő5.jpg


Az alapkérdésük „a modern nő és a világ” kapcsolata, illetve a modern nő megjelenése ebben a sokszínű környezetben. Egységet hirdet, a különböző és távoli kultúrák keverésével, ezt nem vadul, bohém módon teszi, hanem megfontoltan: a modern nő intelligensen párosítja az össze nem illőnek tűnőt, elegánsan viseli a komolytalant, a színkavalkád nemhat közönségesnek és a határozottsága nem egyenlő a merevséggel, keménységgel. Egyáltalán nem elérhetetlen, csak a bölcsek tiszteletet parancsoló távolságtartása jellemzi, de szemében és mozdulataiban ott a lágyság és kedvesség. Végre önmaga. Az elmúlt évek nemtelen semlegességének búcsút intettünk. (Hurrá! - a szerk.) Kapjon csak teret a nőiesség hullámzása, sűrű puhasága: olyanok vagyunk, mint egy habos felhő az égen. A MAC szokásához híven négy alaptrendet tár elénk, azon belül mindenki alakítja a saját ízlésére, stílusára. Egyenként mutatjuk be nektek a trendeket, négy egymást követő napon, hogy legyen időtök megnyitni magatokat az egyes stílusoknak, befogadni, megízlelni, megtalálni magatokat bennük.

őszi trendelő2.jpg

Sense+Sensibility

Az alapvető szépséget járja körbe. Egészséges, érzéki, kiegyensúlyozott, könnyed és ápolt. Lazán teszi, de nem a hanyag lazaság ez. Képzeld el, hogy a gerincedet annyira biztosan tartod, hogy szinte legyökerezik a földbe: amikor megvan a középpontunk, rugalmasak vagyunk, bármerre el tudunk hajlani és ugyanazzal az erővel vissza is tudjuk emelni magunkat. Ilyen ez a stílus is: biztos alapokból indít, az időtlen klasszikusokra modern megoldásokat alkalmaz. Tudod, semmi nem megy ki a divatból, csak átalakul, újjászületik. A Sense+Sensibility az előkészített bőrre helyezi a hangsúlyt. Pórusösszehúzó, feltöltő, simító, bőrtökéletesítő termékekkel láthatatlan rétegeket alkot, így a természetes állapotodat egy magasabb szinten tudod megmutatni. Nincs helye az elkendőzésnek, az egyértelmű szépségnek viszont igen!

őszi trendelő3.jpg


Hajad színével megegyező szemöldökceruzával, vagy porral tedd teltebbé a szemöldöködet. A saját ívedet megtartva, 1-2 mm eltérés megengedett, és elsősorban a szálak közti rést kell kitölteni. Légy bátor, ez majd új struktúrát ad arcodnak! Ha először bátortalannak érzed magadat, látogass el egy MAC üzletbe, ott készségesen segítenek kipróbálni. Arcodat enyhe pírral emeld ki, még az is lehet, hogy csak fényt használsz, nem „pirosítasz”. A lényeg, hogy legyen egyenletes és sejtető, a karakán vonalak nem ide valók. Puhaság a kulcsszó! A határozottságot a mélyvörösre vagy cseresznyepirosra festett ajkak adják, a lehető legtisztábban és legprecízebben megformálva. Szemedre próbáld ki a hűvös árnyalatokat! Ne jeges textúrákban gondolkozz (metálfény, csillámok). Az anyag maradjon puha és selymes, a szín viszont lehet visszafogott, kicsit hűvös is, pl. egy halvány galambszürke szemhéjfesték vagy egy középárnyalatú tengerkék. Ha a szemedre helyezed a hangsúlyt, ajkad maradjon natúr.

Ez a trend azt üzeni, hogy a természet adta szépségünket emeljük ki, néhány jól meghatározott, tudatos mozdulattal, ám ezeket nem erőből, szándékból, hanem a női lét érzelmességéből indítva.

Folyt.köv.

Nesze!Detti

őszi trendelő1.jpg

(képek: C. Herrera, C. Tagliapietra, M. Huillier, Ruffier)

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr874709814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása