Schopenhauer, a nagy filozófus azt mondta: minden ember a saját határait a világ határainak tartja. Amikor eljutunk egy problémához, amiről megállapítjuk, hogy nem oldható meg az egyedi életünkben vagy a kapcsolatainkban, akkor valójában nem egy megoldhatatlan helyzet elé kerültünk, hanem a saját határainkig jutottunk el. Ezért nincsen reménytelen helyzet, csak reményvesztett ember van. Ez pedig nagyon nagy különbség! Ugyanis, ha én azt mondom, hogy ez a helyzet reménytelen, akkor hogyan fogok innen felkelni? Amikor valamelyikünk eljut oda, hogy ez a helyzet reménytelen, ez a kapcsolat reménytelen, az élet reménytelen, azt kellene inkább mondani: álljunk csak meg, olyan, hogy reménytelen nincs! Én most reményvesztett vagyok, és az a kérdés, mit kezdjek ezzel. Így rögtön valamekkora szabadsághoz jutok, míg ha a helyzetet reménytelennek ítélem, akkor minden cselekvőkészségem elhagy.

Pál Feri