Nesze!szer

Leighton Meester a Lucky címlapján

2012. június 08.

 

leighton-meester-lucky-july-2012- (5).jpg

 
 

Arról már korábban írtunk, hogy a Gossip Girl még ebben az évben befejeződik - az igazi pletykafészkek legnagyobb bánatára. A szereplők vegyes érzelmekkel vélekednek a finisről, de legtöbben egy kiváló ugródeszkaként fogják fel a filmiparban. Leighton Meester, a legendás Blair Waldorf karakter megtestesítője, már a GG alatt is megvillogtathatta tehetségét, amit a Párterápia, a Csajok Monte Carloban és A szobatárs című filmek is bizonyítanak. Sőt, a Reflektorfény című zenés drámában még dalra is fakadt! De ami azt illeti, egyenlőre inkább maradt a filmezés mellett, bár nem titok, hogy több videoklippel is előállt.

lucky.png

 

Itthon legkorábban augusztusban láthatjuk az Apa ég! vígjátékban Adam Sandler, és Andy Samberg oldalán. A film kapcsán került a júliusi Lucky címlapjára is, ahol egy Dolce&Gabbana ruhát visel. Blair Waldorf-ként lányok ezreinek valódi divatikonja lett, de vajon Leighton-ként is megállja a helyét? "Az egyik barátom szerint, a Gossip Girl előtt úgy öltözködtem, mint egy csöves. Csak kiárusított darabokat vásároltam. Nehéz volt ezt a szokásomat feladni! Olyanokat mondtam, hogy "De hát ez az édes pulcsi csak 25 cent!" Azóta én is Blair-től tanulok! Most már szeretek inkább dizájner darabokat vásárolni, amelyeket régebbi, egyszerűbb ruháimmal kombinálok" A 26 éves színésznő előtt bizonyára még jó sokáig nyitva áll a Hollywood kapuja, bár már stílusosabban sétál be...

Nesze!Dia

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr804569584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása